Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 12. szám - Határ Győző: Életút 3.
A prűd kispolgári környék sohasem bocsátotta meg neki, hogy szeretőjével „bűnben él”, nem álltak szóba vele és kinézték. Ezért akart ebből a „pokolból” menekülni, de utoljára még azokon, akik életét pokollá tették, rajtunk keresztül sikerült kitöltenie a bosszúját: aprólékosan, házról házra, mindenkiről elmondta, kinek mi bűn, rablás-sikkasztás, vérfertőzés, szodomia, csirkelopás és visszaadni-elfelejtett-kölcsönkérés terheli a lelkét. Majd mézmosollyal elbúcsúzott és eltűnt életünkből - de ó jaj, nem örökre. KL És milyen volt az új környék? A környék? Tarka. Mulatságos. Inspiráló. Nagyszerű. A híres Hampstead Heath roppant zöld területének délkeleti csücskén: Parliament Hill Fields. Hampstead-nek az a sarka, ahol a kontinentális menekült bevándorló elem nem volt evidenciában s jómagam, mint magyar, unikumszámba mentem. Kőhajításnyira Kentish Town kezdődik, egy szegényebb negyed, másik kő- hajításnyira - a Highgate-be vezető széles, meredek úttal párhuzamosan - a Grove Terrace kétszázéves, műemléknek nyilvánított házsora: György-ko- rabeli pompás stílusfurcsaságok, ékszerskatulyák, amelyekben nem hogy átalakítani - új vécékagylót betenni hatósági engedély nélkül nem lehet. Kert felőli emeleti ablakainkból látni lehet erdőt-mezőt, a nyakláncformán körbe- rendeződő tavakat s a domb magaspontján „Kenwood”-ot, ezt a 17. századi pompás palotácskát, amelynek Adam adta meg a végleges neoklasszikus formáját, kiegészítve könyvtárral, orangerie-ve 1 — nyaranta szabadtéri hangversenyeket rendeznek előtte - s odabent meg, csak hanyagul felaggatva: itt egy Rembrandt-önarckép, amott egy Vermeer, Van Dyck, Frans Hals — ezen az önfeledt hányavetiségen lehet lemérni, hogy milyen gazdag országba érkeztünk s mindez a szájunkban volt. Úgy 100 méternyire vasúti töltés, azon időről időre felcsürüszkölt a helyiérdekű s mégfüttyögött is; de hozzászoktunk s állomása, a szomszéd Gospel Oak kapóra jött, ha hirtelen akartunk Richmond szarvasparkjába vagy Kew Botanikus Kertjébe menni. Az utca végén ötemeletes, viktoriánus lakótömb, erkélyes, sokszobás lakásokkal a gazdag kereskedőknek vagy olyanoknak, akiknek kerttel bíbelődni nincs érkezése. Innen is - meft azonnal, mindenkivel összeismerkedtem - emlékszem, összebarátkoztam egy fiatal kezdő színésszel; utóbb végigkövethettem feltörését: ma már a siker egéből mosolyog rám, a filmvászonról vagy a tévé képernyőjéről [Graham Crowden; Tom Stopard filozófus-komédiájában, az UGRÁLOKBAN (JUMPERS), Sir Michael Hordern komikus bölcselőjével szemben MacPhee-t, az ugrabugra ellenlábas professzort játszotta az Old Vic, a régi angol Nemzeti színpadán], KL Megbocsáss: mi az, hogy „filozófus-komédia”? Boszorkányos vígjáték, amely filozófusokról szól, in aristophanibus, a filozófusok nyelvén. Tudom, nálunk szkipetároknál ezt nehéz elképzelni, mi a bocskoros bukolikánál megállunk. Nem lehet merészen libegő kötélvasutat létesíteni, hogy a tűzhányó csúcsára felvigyen, egy olyan országban, amely faltól falig mélyfóldi sík vidék és rajta olyan hegy nincsen, mégkevésbé annak krátere... KL Ezt nem mondhatod; nálunk is dívik a gondolati költészet, van filozófus-dráma, nem is egy Hagyjuk ezt a meddő vitát, Lorcsikám. Te a magad-lovát-dicsérő cigány vagy, más lovad nincs, én meg csak nézem a vásári felhajtást és el-elszorul a szívem. Nos - amint mondtam, volt szomszédom, ma már országos nevű 1058
