Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez
bujdosó honfitársai — meg az ausztrickiek is hogy végre rászabadította őket a mennyországba illő rakományra. 0 meg azzal a nesszel, hogy majd egy kissé megfigyeli a vonatösszeköttetést, elmenekült. Felkéredzett egy vonat lokomotívjára, mely azonban a kedves honi határ helyett a Fekete-tenger partjára, Odesszába vitte. Visszajövet már annyira kifogyott mindenből, hogy Balta városon túl kénytelen volt leszállani, és egy paraszthoz állt be cselédnek, két ló megy egy tehén mellé. Rendes magyar gazdaemberhez illően hajnali 3 órakor már pucolta a lovakat és vakarta a tehenet. A tunya öreg orosz csak a fejét csóválta a nagy hűség láttára, és gyanús volt neki a korai kelés. De aztán megnyugodott. Azonban nagyobb biztosíték okából káplár úrnak bent köllött hálni egy kecske és két süldő társaságában. De rang szerént magasabban állott - vagyis feküdt: mert míg ezen jámbor, oktalan állatok csak a hideg tanyafoldön szuszogtak avagy kérődzöttek, ő a gyalulatlan fapadon pihent. Azaz csak a teste vergődött úgy-ahogy, de a lelke az orgoványi fehér tanyába szállt éjjelenként, a susogó náddal borított, vadmadaras Csíra-tó partjára. Az öreg orosz gazda meg élete párjával egyetemben a kemence tetején hortyogott. Pár heti időzés után Kristóf káplár úr néhány rubelt szerzett itt, meg egy kevés útravalót. És egy esős, komor hajnalon, kakasszókor, mikor gazda, kecske és disznó még mind a minden oroszok álmát aludta - csendesen leakasztotta a falról vándorló zsákját, és búcsút mondott a bogáncsmezőben süppedező szalmaviskóknak; a legközelebbi vonat bikájára felkapaszkodott, és le se szállt Tamopolig. POCZKODI GYÖRGY 21 éves, református vallású. Besorozták a 38. gyalogezred 4. századába 1915. december havában. Kiképzés után az orosz frontra vitték, Volhiniába. 1916. februártól júliusig részben a svarmléniában*, részben rezervában** volt. Július havában a Cserbasev orosz generális által megindított nagy offenzíva alkalmával Malivanka falu közelében fogságba esett; ezt a következőképpen adta elő: A 313. gyalogezred a nagy nyomás alatt hátrább vonulva - köztük és azok között megszakadt az összeköttetés; azon kapták magukat, hogy elöl is, hátul is tűz alá vették őket a hátuk mögé kerülő oroszok. Rövid tüzelés után a fegyvert lerakták. Rovnóig úgy hajtották az oroszok őket, ott pedig vonatra ültették, s előbb Kijevbe, majd Rilszbe vitték, ahol aztán mezei munkára osztották szét őket. Ő Terescsenkó miniszter egyik birtokára került, és az 1916. év őszéig mintegy húsz magyar társával itt szolgált. Kocsis volt, a lovai neve Levő és Pravo („Bal” és „Jobb”) volt. 1916 őszén Harkovba vitték őket, de ő visszaszökött régi helyére, a miniszter birtokára, mely Koranyevo falutól 2-4 kilométerre esett. Jelentkezve az ispánnál, tovább folytatta a lovászságot. Semmi rendkívüli vagy érdekes nem történt vele, csak a kosztra panaszkodik, hogy rossz volt; folyton répa, póré, káposzta és köleskása járta. A fizetése havonként 15 rubel volt, melyből még haza is hozott. * svarmlénia: rajvonal ** rezerva: tartalék 999
