Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)

1994 / 10-11. szám - Molnár Gergely: Adalékok a "nagy háború" történetéhez

fekvő legközelebbi vasútállomás felé. Az országúton nem mert menni, hanem derékig érő hóban törtetett a szántóföldeken, bele-beleszakadva az árkokba és hófúvásokba - úgyannyira, hogy egyik lába egészen felmondta a terhes szolgálatot: megmerevedett.

De a magyarok istene segítséget küldött. Éppen egy muszka tábornok birtokán bolyongott, s egy nagykőrösi fogolytárssal találkozott, ki aztán bevitte a tanyára, pár napig meleg fürdővel párolta megmerevedett lábaszárát, míg a fagy és bénaság végre engedett. Nagynehezen odaért a vasúthoz, de csak a fékezőre helyezkedhetett fel - s így ért Moszkvába ázva, fázva s félig megfagyva.

Már ekkor a bolseviki éra volt uralmon nagy Oroszországban. Az urakat ledegradálták a polcról, a birtokaikat elvették, és odaadták a parasztoknak. Már Szokolovban se eddigi uroknak: Alekszander Ivanics Lutohinnak mívelték a földet a parasztok, hanem a mírnek, a közgazdaságnak, és mindennel aprefekt- a falusi elöljáró bíró rendelkezett volna, ha írni-olvasni tud... Küldött ugyan a bolseviki kormány egy értelmesebb csirkefogót is, hogy rendelkezzen az új rendtartás szerint, de azt meg mindjárt az első napon rajtacsípték négy új kerék ellopásán, mire az érdemes igazlátó megszökött. A szegény buta falusi prefekt csak hordta ám a mindenétől megfosztott urasághoz, jó Alekszander Ivanics Lutohinhoz a rendeleteket és leveleket: olvassa el és magyarázza meg a méltóságos úr... Mely hűségéért jutalmul tovább is megtűrték a méltóságos urat a faluban, két rossz lovacskát hagyván meg rendelkezésére a nagy ménesből, hogy fogja meg már egyszer ő is a dolog végét; és a két bús lovacskával szegény proletáremberhez illő módon keresse eztán a kenyerét. Nagyúri származású neje, meg a kis úrfiak és finom úrleánykák a nem messze fekvő sibjaki majorban a nagypapának, a volt szentpétervári polgármesternek volt birtokán vonták meg magukat, mint a kis éneklő madárkák vihar idején.

Mert a kastély megmaradt, de a többezer holdnyi birtok, a 200 hízó, a 60 fejőstehén meg minden mozdítható a parasztoké lett; itt húzódott meg az ősz matróna is előkelő leányaival és 14 úri unokájával. A nagy úri módhoz szokott, tejben-vajban fürdő delnők 10 kiló lisztet kaptak a falusi szovjet rendelkezéséből- hetenként. Ez volt az övék, minden más a parasztoké lett. Ilyen most nagy Oroszországban az újmódi rend.

Moszkvában volt úrnőjének, Lutohina asszonynak egy férfi testvére élt. A régi rendszer idején nagy úri ember: duma-tag, nagybirtokos, most pedig, birtokaitól megfosztva, hogy éhen ne haljon, körmölni volt kénytelen egyik moszkvai szovjetirodában. Volt gazdája házából már ismerőse lévén, ezt a jó úriembert kereste fel, és ennek háznépe között töltött pár napot. Elbúcsúzva tőlük, hol gyalog, koldulgatva, hol vasúti kocsik tetejére felkapaszkodva - nyugat felé tartott.

Sok szenvedés után Minszk tájékára jutott el. Még ekkor folytak a német- orosz béketárgyalások; még fennállt a bolsevikiek frontja, de már - mint mondja- nem az eddigi merevségben. Már összekiabáltak a katonák, és az érintkezési pontok ki voltak jelölve zászlóval.

Nemcsak Kristóf káplár úr, hanem vele együtt többszáz szegény hontalan fogoly bujdosott, ólálkodott, csavargóit már itten, várva a jó alkalmat a szerencsés átmeneteire.

Őt a bolsevikiek ekkor elfogták, s néhány napig ronda, hideg deszkabarakkban tartották. Majd mind megbízhatónak látszó emberre, három konzerwel megrakott vagon őrizetét bízta rá valami bolsevik prefekt. Őrizte is hűséggel egy darabig a becses rakományt; de addig rimánkodtak neki szegény éhező,

998