Életünk, 1994 (32. évfolyam, 1-12. szám)
1994 / 10-11. szám - Móricz Zsigmond: Negyven huszár
Ahogy ott tartják kezüket a ló fülénél; ahogy a kantárt keményen megfogják s lágygyöngéden hagyják: abban benne van: lovam, itt vagyok! együtt megyünk! nincs baj! Mint apa a gyerekével, apa, ki istenre bízza magát s gyermekébe tovább plántálja e bizodalmát s úgy mennek át az élet veszélyein, élő hittel a szakadék fölött, emelt fővel a csillagos égbolt alatt. Mennek előre, a negyven huszár, s nem is tartja egy sem a gyeplőt úgy, mint akinek nem kell tartania; sem erőszak, sem közönyösség: együttélés teljessége van itt, megy a huszár, ő és a ló; mennek; megy a negyven huszár. Nem néz egy jobbra, nem néz egy balra, mennek előre, az öreg csontok; az arcukon ott az elszánt, lehiggadt akarat, ott a kiforrott, mindenrekész igazság... A baka is megy. De ő engedelmeskedve. De nála az a benyomás, hogy csorba esett az emberi lélek méltóságán. Megy a gyalogos, mert mennie kell; megy, mert a sok ezernyi ezer embert, akinek egyéni hivatása, egyenkénti rendeltetése, hogy mint külön éljen, menjen, tegyen; egy közös géppé szerkesztették! s ő most megy e gépben, előre, megy, mint gép, előre, emberi erejét átadja a gépnek s a gép közereje tartja szinte, ha már az övé fogyóban. Am a huszár megy, ez a negyven huszár, s az ember megérzi, hogy mennek, mert a haza úgy kívánja, de oda mennek, de úgy mennek, amint az célszerű!... A bakának, ha szemébe nézel, azt látod: megyek, mert kell! ha muszály, egyek; megyek ahová kell! ... Ez a negyven huszár, ez megy, mert arravaló, mert arra született, mert ez az ő lelke, mert ő huszár!... Ő nem engedelmeskedik: ő megy! Megy; nem parancsra: vezető után! Vezetője van, mert az kell hogy legyen; feljebbvalója van, mert ez a rend; hadnagya, mert a hadnak feje kell hogy legyen. S megy a negyven öreg huszár, mint egy ember, a negyven vén legény az egy fiatal kis hadnagya nyomán, előre, ellent- állhatatlanul. A nézők nézik s kitágult szemmel szíják be a negyven huszár képét. Negyvenévesek, egy se fiatalabb, csak a vezetőjük, a hadnagyocska, aki oly fiatal, tíz kisasszony sem ijedt volna meg tőle, s hogy mén utána az a negyven ördög, negyven hős, negyven vasember. És nem parancsolójuk, ha száz csillag van gallérjára írva: csak a vezetőjük; ahogy az anyát, aki elveszti a kulcsait, kis leánya vezeti s mutatja neki az utat, - isten ments, hogy megbántsa valaki ezt a kis hadnagyot! de nem parancsolójuk! ha száz írásba adják, ha ő fölsége tulajdon kezével teszi rá a pecsétet, ez mégsem parancsolójuk! És ők nem engedelmeskednek, de szikrásan ömlik belőlük a hűség, hogy száz halálba mennek halni véle. S a nézők nézték kiáradt szívvel a negyven huszárt, hogy léptetett előre a hadnagyocska után, nem néz egy jobbra, nem néz egy balra, csak megy előre a negyven huszár! Csak megy előre, parancsszó nélkül, egy hangszó nélkül a hadnagyával. Ha az kiáltaná, hogy balra fordulj... nevetség volna! Ezeknek nem kell szó, a negyven huszárnak, ezek vele mennek, együtt léptetnek, mintha egy volna a negyven ember s a negyven mén. Nincsen ott hadnagy, nincs ott közlegény. Valaki vezet, mint ha valaki átvisz a veszett ösvényen; nem szól, nem szólok, ő megy, én megyek; így megy a negyven huszár. így megy a főherceg a vezetővel: ez nem parancsol! Parancsol a paraszt József főhercegnek, ha átvezeti az ingoványon, hogy ide lépj? Ez nem parancsol, ez akkor is tiszteli... a negyven huszárnank nem adhat parancsot a hadnagya! Ezek úgy mennek, úgy mennek tova, mint Egyiptomban a tizenkét csapásnál, aki kiadta az isten parancsát, hogy minden előszülöttnek el kell vesznie: az isten angyala. És néztek nők sugárzó szemmel és férfiak boldog, megnyugvó szívvel... Vannak emberek, akikre ránézni már rémület. Van ember, meglátni róla, hogy 988
