Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 11-12. szám - Határ Győző: Életút 2.
hanás alkalmával nem segített a rábeszélés; hanem a melléadott két részeg kiskatona és a praporscsik (aki jóindulatúan a fülembe súgta a tisztek bá- risnya-kerítő parancsát), az első meglepetésből felocsúdva, hogy valaki az anyanyelvén csitítja — mondván, hogy nézzen körül: itt minden zsena csúf vén boszorka - dülöngélve megmakacsolja magát és így szól:-Nu-ka. Ládna. Jól van, nem bánom. Ha nem innen, akkor máshonnan. De a tiszteknek asszony kell. Zsena, zsena. Zsenoj: nada! núzsna! Mi egyebet tehettem, magamra kapkodtam gönceimet, télikabátomat és mentem velük. Hogy legalább akik annyira bíztak bennem: a mi pincénkén a mi asszonyainkat ne bántsák. Ott állt a járőr tehergépkocsija a bejárat előtt; felkapaszkodtam rá és míg a két közlegény a hátsó plattformon kurjongatott, én a praposcsik mellett ülve hallgattam részeg szabadkozását: bennünk is van emberség, minket is anya szült, de Románia óta minden talpalatnyi földért harcolni kell: bójitszja, bójitszja, panaszolta; nem is csoda, hogy a tisztek kiadták az ordrét: ha a fold alól is. Núzsna. Nada!...- Csak mindig arra, amerre én mutatom! - mondtam az én praporscsi- komnak, aki beugratta a motort és már száguldott is. Néha úgy vette a kanyart, hogy a járdára felszaladva, égnek állt a hajam s azt hittem, felfordulunk. De a jóisten, aki az asszonyra vadászó részegre csakúgy, mint a színjózan kurvapecérre vigyáz, nem veszített el mindenlátó szemüvege elől. Már nem is azt szerettem volna tudni, hogy miféle uylenspiegeli fortéllyal keveredek ki ebből a páncból, hanem inkább azt, hogy ezt a részeg száguldást azon a nyolctonnás teherautón élve megúszom-e. A tervem szómagyarázatos volt s oly Kolumbusz tojása, hogy a filológusnak is becsületére válnék. Ragaszkodom szorosan a „kurvapecér” értelmezéséhez: elviszem a patrujt a vöröslámpás negyedbe s a Víg utca, Conti utca környékén majd csak szót értenek a hétpróbás rezidensekkel. A nővilágból ők azok, akikben a tisztek a legkisebb kárt tehetnek s ki tudja, ha van közöttük szláv anyanyelvű, hát a ,jópofa- ságáért” a palkovnyik még meg is ajándékozza. Ok a hivatásos szakmabéliek és ha kerül sonka-kolbász, majd még jó arcot is vágnak a nem-is-olyan-rossz játékhoz; minenesetre ezt a strapát az úri dámáknál jobban bírják... KL Cinikus voltál. Szerecsenmosdatás! Mentegetőzés - Kutyaszorítóban voltam. Szüleim és akiket hátrahagytam, az asszonyok a pincén? Rekedtre imádkozhatják magukat s hiszen ha arra várok, hogy annak foganatja legyen. Fel kell találnom magam s váltig csak azt lestem - de huszárvágás nem kínálkozott. „Vöröslámpás negyed”...?! Nem üzemelt. Oly ijesztő romvidék fogadott, hogy alig ismertem rá. Kiégett lebujok, pincébe nyaklott örömpamlagok, üresre robbantott főfalak, amelyeknek az ablaksorán átsüt a holdvilág; bedeszkázott kapualjak... Eddig bíztak bennem; de innen kezdve a patruj egyre hidegebben méregetett és mind vészjóslóbban követelte a zsenát. Én meg az egyik kiskatonát emerre küldtem, a másikat amarra: zörgessék meg a házakat, majdcsak előbújik egy banya. Erre-arra kanyarogtunk s ha egy-egy házsaroknak nekivágódtunk, hát-nyícsei»ó/-hor- kant oda a praporscsik... És merre most? Már kezdtem kifogyni a kétes hírű utcákból. A Bérkocsis utca végén rábukkantam egy olyan külsejű házra:- Ez az! - örvendeztem színleg, mint a miskolci kocsonya - itt már biztosra megyünk! 955
