Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 11-12. szám - Lászlóffy Aladár: A lépegető ember, Jóvátétel-blues (versek)

Jóvátétel-blues

Eljött a pillanat, hogy aktát csapott a hivatal eléd: nagyapád kertjét mások kapták, ott nem lehetsz már csak cseléd.

S te, okos mégis ittmaradtál vagy hét szűkesztendőre még.

Elkezdődött és folytatódik a végtelen enyém-tiéd,

Az a tanú, ki jobban lódít, az a tanár, ki belevét,

világraszóló béke hódít, örülj, ha nem lőttek beléd!

Fejét csóválja résztvevőén s nem segít az emberiség, hogy e pohár elmúljék tőled, - nem a határ, a ház is ég.

Hát téged, aki adtál bőven, a jótett helyében ki véd?

Tikkasztó nyár, fagyos fehér tél, a tűz, a víz, a föld, a lég — ha lassacskán mindent feléltél s maholnap gond lesz az ebéd vajon érdem, hogy sose kértél? s tesznek egy tányérnyit eléd?

Azt mire olyan sokat adtál: szó éri a ház elejét.

Tört készletekből megmaradt tál a padlás lyukas tetejét —

de téged ha már megmaradtál, e rosta így aligha véd!