Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Lőrincz Zoltán: Az óegyház spiritualizmusa - Adatok az ókeresztyén művészethez

A kappadóciai atyák véleményét - fővonalaiban - három pontban lehet összefoglalni:

1. a kép magában nem elvetendő;

2. a kép praktikus-pedagógiai céljának a keresztyének gyülekezeteiben előtérben kell állnia;

3. tehát: a képtisztelet döntően elutasítandó.

Aranyszájú János (Chrysostomus: 344 vagy 345-407). Inkább prédikátor volt, mint elméleti teológus. Tanításait és véleményét homíliákban fejtette ki. Egyike azoknak, akikre a 787-es Niceai Zsinat atyái a legtöbbet hivatkoznak. 387-ben Antiochiában, szolgálati helyén, az elviselhetetlen adóterhek miatt lázadás tört ki és a nép ledöntötte a császár szobrát. Ennek kapcsán mondta el 24 híres beszédét a szoborról. A képeket ezekben elutasította. Ugyanakkor 7 évvel korábban „De sancto Meletio Antíocheno” című homíliájában helyesli, hogy a város mártírhalált halt püspökének a képét széles körben használják a település lakói. Damaszkuszi János hagyományozásában maradt ránk Aranyszájú János Pál apostol képének csodálatos története. Ezek szerint: Aranyszájú János egyik éjszaka Pál apostol leveleit olvasta. Felemelte tekintetét a könyvből a falon lévő apostol-képre; a kép megelevenedett és az előbb olvasott szavak hallhatókká váltak. Az apostol beszélt volna Jánossal és választ is adott kérdéseire. János számára a kép nemcsak színek kompozíciója maradt, hanem szoros kapcsolatot jelentett azzal, amit ábrázolt.

Ettől már csak egy kis lépés a képtisztelet; János még ezt nem tette meg. Ezt azonban nem értékelhetjük úgy, mint a képeknek János kegyességéből adódó belső tagadását.

Maga János a helyes képhasználatra figyelmeztet: a keresztyén szeretet minden esetben mindenkivel a jót cselekszi. János neoplatonista gondolatok hatására az egyszerű képhasználat és a képtisztelet között áll. A művészet számára a földöntúlinak egy transzparense, és ezzel valami mennyei erő hordozója. Ezekkel a gondolatokkal viszont Aranyszájú János a képtisztelet közvetlen közelében áll.

Hieronymus (347-420). Augustinus szerint Hieronymus művészetellenességét nem tudta (legalábbis nagy erejébe került) leplezni. Hieronymus valós megítéléséhez viszont hiányoznak az egyértelmű adatok. Augustinus ítélete kissé önkényesnek és szándékosnak tűnik. Hieronymus álláspontját illetően csak indirekt utalásokból ismerhetjük. Vigilantius nevű kortársa elleni vitairatában valószínűleg a „mit Götzenbildern geschmückte Tempeln” 14 alatt apostolok, próféták és mártírok képével díszített keresztyén bazilikákat érthetett. De jelentheti Vigilantius szóhasználatát is, amely különböző relikviákra, és nem képekre utal. Tehát csak sejtésekre vagyunk utalva. Hieronymus néhány helyen művészi templomdíszítésről szól, de sohasem képi ábrázolásról. Az egyházatya a templomi díszítést és a képi ábrázolást nem feltétlenül utasította el. Aranyszájú Jánoshoz és Asteriushoz hasonlóan Hieronymus számára is a szeretet fontosabb volt, mint a költséges művészi díszítés a templomokban.

Augustinus (354^430). Az óegyház legnagyobb gondolkodója minden teológiai részletkérdést nagyon alaposan kidolgozott. A művészet kérdésében azonban nagy bizonytalanságok vannak Augustinus véleményét illetően. Kraus szerint: „A nagy egyházta- nító a képek alkalmazásának tényét igazolta”.15 De hogyan értendő ez? „De consensu evangelistarum” című munkájában Krisztus és az apostolok képeiért nem lelkesedik. Augustinus, Péter, Pál, Krisztus egy képen történő ábrázolása ellen fordul, mivel ezek így történetietlenek. Ezt az ítéletet azonban nemcsak a képek történelmi megenged- hetetlenségével lehet magyarázni. „Contra Faustum” című művében Izsák áldozatáról készült kép említésekor semmit sem mond. A Szentháromság ábrázolásáról beszél az egyházatya „De fide et symbolo”-ban. Talán csak retorikai fogás, de mégis fontos az egyházatya képeket elutasító magatartására rámutatni a János evangéliuma magyarázatában: ugyanis Augustinus fél az istenelképzelések antropomorf jellegétől; a képi ábrázolásban Isten fenségének megsértését látja. Nyilatkozatainak „tisztán dogmati908