Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Balázs Attila: Én már nem utazom Argentínába (próza)
Jó pár évvel később bizonyos Kreutzer Julianna - mi szél hozta, főképp: mi szél vitte el előzőleg? — váratlan látogatást tett nálunk. Már a kapuban édesanyám nyakába borult, s úgy zokogott, hogy alig lehetett csillapítani. Azután - ahhoz képest - elég gyorsan rendbe szedte magát, s miután átnyújtott pár giccses ajándékot, csaknem teljesen megnyugodott. Jó magasra kulcsolta bronzszín lábait a nappaliban, cigarettára gyújtott, s csak úgy dőlt belőle a szöveg - kávézás közben — mialatt a napfény csacskán eljátszadozott remek végtagjainak arany szőrszálaival, amelyeken édesanyám is néha végigsiklatta tekintetét, de nem szólt semmit. Édesanyámnak, a szófukar tanítónőnek egykor jeles tanítványa volt Kreutzer Julianna egyetlen kislánya, Klára, aki azóta féijhez ment Argentínában, két szép fiúgyermeknek adott életet, majd elvált a férjétől.- Egyszerűen faképnél hagyta az az idióta indios - panaszolta Kreutzer Julianna. - Elébb megkeresztelkedett a hülyéje, valamiféle üzletbe fogott, de belebukott. Akkor hirtelen eltűnt a vadonban. Amúgy nagyon jóvágású férfi volt. Beszélt egy kicsit magyarul is. Édesanyám, akit tanyai szülei egykor szintén Klárának kereszteltek, megértőén bólogatott. Édesanyámat egyébként bármi is nehezen hozta ki a sodrából. Higgadt volt, szépen beszélt, ha éppen nem hallgatott.- Hülye indián! - nyomatékosított Kreutzer Julianna, lábat váltva, ösz- szeszorítva izmos combjait. - Lehetett volna akár gaucho a pampán. Vagy inkább Patagóniában.- Bizonyára - nyugtázta édesanyám. - Megkínálhatlak egy kis főtt kukoricával? Kreutzer Sanchez Domingo Mária Julianna sikított az örömtől:- Jó kis tejes kukoricával?!- Tgen. Édesanyám szülei, nem bírván a földművelést, akkor már beköltöztek B.-be, de egy kis kukorica még mindég akadt - a városiaknak is. Finom, puha. Csemege. Nem disznóknak való. Ah, vajdasági vajízű tengeri!- Van még?- Van.- Nahát! Kreutzer Sanchez Domingo stb. Mária Julianna felhörpintette a maradék kávét, majd áttért a kukoricára. Olyan gyorsan, s oly sokat evett, hogy majd bekékült tőle. De nem hagyta magát. Két harapás között is szidta a vejét, mintha fejét akarná venni. Zanzásítani. A kukorica hersegett a fogai között, utána beleegyezett, hogy igyanak egy pohár bort (akkor szolgálati úton levő édesapám készletéből). Pár bor után Kreutzer Julianna kicsit szétfelejtette magát. De nem fontos. Mérkőzésre kellett mennem. Mi nem fontos? A csipkés bugyi képét magammal vittem. Felindultságom nehéz volt elrejteni, főleg a bemelegítő fekvőtámaszok után, amikor megpillantottam a rojtos kapuháló csipkézetét. Mert be kell lőni... Akár fejjel. Sajnos, kapufa. Utána soha többé nem vettek be az első csapatba. Mert vannak olyanok, akiknek nem nézik el a tévedést. Megszégyenülten áztattam magam a zuhany alatt, szinte korbácsoltam 896
