Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Határ Győző: Életút 2.
- Se a Tónit, se a Toncsit nem szeretem. így lett a Toncsillából Csilla. És Maga?- Miki.- Hazudik. Az orra puha.- Honnan tudja? Tapintsa meg.- Az igazat! Megmondtam. Almélkodva fogadta. Hirtelen villámlás, nagyot csattanó s hosszan robajló mennydörgés. Acélszürke felhők gyülekezése a láthatáron. A bak megremeg és felrugtat a nősténykecskére. Csilla rákiált:- Cinka! Cinka, ne!... S az meg még hagyja is nekem! Ez első kövér cseppek. A szállás jó száz méternyire; a napozók beszaladnak. Légköri elektromosság a levegőben; szikrázik a haj, a szakáll. Szüts, a kis örömkatona idefele ordibál valamit, de hangját elnyomja az égiháború; integet s hívna vissza, de hiába - mérgesen legyint és feladja: majd csák lesz annyi magamhozvaló eszem. De se nekem, se Csillának, semmi magunkhozvaló eszünk nincs: megbabonázva meredünk az űzekedő kecskékre s nem tudjuk a szemünket levenni róluk. Gondolatainkban szemérmetlenül közösködünk: sikerült-e? S ha benne van a Cinkának a bak hímvesszeje, mennyi van benne...?! Leszakad az eső, már dézsával öntik.- Jöjjön-jöjjön! - hallom kiáltani Csillát vagy tán csak a fülem cseng, már ott áll a kukoricagóré ajtajában: - húzódjunk fedél alá... S akkor, nem sokáig, csak épp egy kurta örökkévalóságig, fedél alól lestük, hogy mint hányja-veti szarva-görbéjét, kéjében a bak a nőstényen és hogyan remeg Cinka kecske fara, a rajta terpeszkedő kan alatt. Nem tudom, mikor került le rólam a kabát - s hullott alá a nadrág, ő hogy mikor lépett ki szoknyájából vagy én téptem le róla. Nem a légköri elektromosság volt a levegőben, amely emberre-állatra oly ajzó hatással van s erogén zónáinkat amely felborzolja apró kisüléseivel. A szauruszábrázatú Orgé epifániája volt, aki nektek ez világon uralkodó uratok-istenetek s az kihez képest a nyilazó Erosz bearanyozott szobrocskája bárgyú eufémizmus csupán. Megérintett ez a legkegyetlenebb, és zúzó érintésére vadságunk, állatias leleményességünk nem ismert határt. Betöltöttük a Rendelést és míg én belereszketve hívásába, megismertem a magömlés visszavehetetlenségét, eszméletem visszakapaszkodó peremén még hallottam és elképedve regisztráltam, ahogy körmeit be- lémeresztve a fülembe harsogja ez az ismeretlen fiatal nő:- Gyereket akarok tőled! Gyereket! Gyereket! Lankadtan csak hevertünk egymáson testünkkel, de nem váltunk szét. Entumeszcenciám nem szűnt s a Szörnyeteg Orgé vigyorogva újra ráigézte a ritmust és ő vele lihegve eljajdult: - a szívemnél vagy! megint! - észrevettem, hogy merevedésem nem enged fel és megadtam magam ennek a Kis Halálnak. S most, mint az álomból, morzsálódó új emlékek bizseregnek fel kifogóhálómban: jut eszembe, ezt énekelte az ország, csak egy nap a világ, ki tudja, mire ébredünk - s ezt dúdolta ő is, Csilla, ahogy elsőre megláttam s mind közelebb somfordáltam. Milyen az, amikor két emberjószág, két hústest örök hűséget fogad egymásnak: hogy ilyen megölelkezve, így maradnak s így élnek, amíg meg nem halnak? De meddig élnek, ha csak egy nap a világ? Nem kutattam a múltját, nem kételkedtem erényeiben, noha mindent elmondott és bizton hittem, a halálba követne, mint Calpumia... Nem lettem hűtlen 880
