Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Páskándi Géza: Mátyás és a bolondórák vagy: a magát védelmező szobor II. (regejáték)
(Távolból ricsaj.) MÁTYÁS Ez meg micsoda? (Jön lélekszakadva Majszter-Mester.) MAJSZTER-MESTER Felség, ahogy elkísérem ezt az asszonyt, vagyis hát boszorkát a mező széléig, láttam, hogy a kolozsvári nép az ördögök nyomába eredt s továbbüldözi őket, sőt puszta kézzel és kapával-kaszával kiverték még a bíró pandúrjait is... (Kis csend.) MÁTYÁS Ó, Teremtőm! Drága népem... FELNÓTA Bizony! A bátorság ragályos, felség, mint a bárányhimlő. Hogy ne mondjak gidát. (Hunyorogva Kóró felé.) (Újabb zaj.) PESTBUDAI Még mindig zsivajognak, megnézem, mi történt? (Elsiet.) MÁTYÁS Néktek, katonáim pedig köszönöm a harcot. Kis csapat volt, de megmentettétek lovasszobromat, és ezzel a becsületnek emeltetek még fontosabb szobrot. (Éljenzés.), Ti pedig áldott népeim, itt körül s amott távolabb, sose féljetek! Valahányszor kell, valahányszor hívtok, bronzbőrömből mindig kibúvók... tiérettetek. (Most lihegve bebaktat a Ló.) LÓ És kibúvók én is! MÁTYÁS (elmosolyodik) Kibúvunk bronzbőrünkből és eljövünk, hogy mellétek álljunk és közösen megvívjuk a harcot. (Éljenzés.) (Jön sebesen Pestbudai.) PESTBUDAI Felség, a nép az Idő Híd- ját látja, azért kiabál! (Valamennyien felnéznek. Valóban megjelenik az Idő Hídja. Rajta: Lungupungu, a három kutyus, mögöttük Ebihalász. Egyelőre mást nem láthatunk.) LANGALÉT Lungupungu! LUNGUPUNGU Nem felségedhez jöttem, hanem hallottam, hogy Mátyás király szobra veszélybe került! E kedves ebek is nyomomba szegődtek! VIZSLA Adott enni Mátyás, jöttünk az ellenséget mi is megcsaholni! MIND Vau, vau, vau! EBIHALÁSZ Én pedig a nyomukban! LUNGUPUNGU Ám útközben sajnálattal láttuk, hogy nem lesz dolgunk, mert a nép kikergette az ördögöket a városból, ki a világból is, így más nem maradt nekünk, mint örülni kegyelmed győzelmének! EBIHALÁSZ Hanem van itt még valaki... valakik, akik szeretnék tiszteletüket tenni! (Int, félrehúzódnak az útból. Lassan jön hátrafelé hajlongva Tepsifalat) KÓRÓ (halkan) Ó, Tepsifalatom! (Most lassan megjelenik Beatrix, királynői öltözetben. Mély csend lesz.) MÁTYÁS Beatrix! BEATRIX Nem tudtam megállni, felséges uram, hogy még egyszer ne búcsúzzam el tőled! (Lassan lelépeget. Tepsifalat követi. A többiek a hídon maradnak. Mátyás eléje siet, lesegíti a lépcsőn, megölelik, megcsókolják egymást. Kóró és Tepsifundum egymás nyakába borul.) TEPSIFUNDUM Aztán hazafelé, si- pirc! MÁTYÁS Hogy leltetek az Idő Hídjára? BEATRIX Úgy, hogy meglestük, amikor felségtek elindultak... ígérd meg uram, hogy még meglátogatsz... MÁTYÁS ígérem! No, édes párom, mennem kell: engem vár a strá- zsa... az az örök strázsa... (Hátrafelé int.) Még egyszer köszönöm, jó vitézeim! MIND Éljen! Vivát! Mátyás az igazságos éljen! MÁTYÁS Míg el nem felejtem: téged Félnóta, Kolozsvár tórájává ezennel kinevezlek! FÉLNÓTA Engem? Hisz én bolond vagyok! MÁTYÁS Sebaj, ha egy kicsit bolond vagy! FÉLNÓTA De én nagyon bolond vagyok, felség! KŐRÓ Sebaj, Félnóta komám, de bölcsességed is van hozzá, ha egyszer el tudod viselni saját őrültségeid... MIND Éljenek a bolondok! MÁTYÁS S az áldott bolondórák! (Még egyszer megöleli Beatrixet.) Ó, én bolondjaim! (Megöleli a két bolondot is.) 875
