Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (regényrészlet)
hentesek ugrottak ki a gépkocsikból és letepertek. Kérlelhetetlenek voltak, azt hitték, elvesztettem az eszemet. Hiába magyaráztam nekik, legfeljebb az emberek és birkák kergülnek meg, kecskéket nem érhet ilyesmi, becsukódtak a pléhreteszek és lehunyta fekete szemét az ég. Azt már csak egy, a fülembe tévedt darázs duruzsolta, Szerafint is lehet szeretni, nemcsak Máriát, még jobban is, hiszen kevesebb Szerafm van, mint ahány Mária. Az a darázs Csenge volt, de ezt már nem árultam el senkinek. Epilógus A történetek a’la carte sem érdekesek, csak ha olyan hangulat burája alól választhatók, amelyek megérintenek. Történetek nélkül viszont nehéz élni, különösen akkor, ha semmi említésre méltó nem történik körülöttünk. Időnként ilyen hiányérzettel megáldva, pszichiáter barátnőmet keresem fel, aki raktáron tartja a névtelen meglepetéseket. Én a nevekre amúgysem vagyok kíváncsi, ő orvosetikailag kényszerül erre a diszkrécióra. Találkozásainknak szertartása, liturgikus rendje van. Mindig így kezdődik: Egyetlen élet sem érdekes. Dominus vobiscum. Minden élet érdekes. Dominus vobiscum. A vallásos visszhang ministrálási emlék, mindössze bennünk zendül, nem mondjuk ki hangosan. Most jöhet a hol van a kutya elásva, helyesebben az elhantolt cicák keresése. Lenne itt valami, pislant rám kedvesen, s egy vastag aktacsomót halász ki a fiókjából. Nyúlnék utána. Várj, int le, a történet némi bevezetőre szorul. Pár héttel ezelőtt idősebb pacienst szállítottak be hozzánk, azt állította magáról, hogy kecskebak. Az ilyesféle állítás, felesleges hangsúlyoznom, nálunk cseppet sem ritka, különféle kényszerképzet számos variációjával szolgálhatunk. Az azonban megkülönböztető figyelmet igényelt, hogy néhány nap múltával újból férfivá szeretett volna visszaváltozni az ápolt. Sajnos nem tudtunk behatóan foglalkozni vele. Egyik este, a részleteket nem ismerem, nem én voltam a szolgálatos főorvosnő, sikerült valahogyan bejutnia az első emeleti teakonyhába. Ott széket helyezett a konyhaasztalra, a lámpára akasztotta magát, aztán kirúgta a széket, s szinte kilendült a teakonyha nyitott ablakán. Ebben a kifelé lógó állapotában vette észre a portás. Túl rövid, nem tudok mit kezdeni vele, szabadkoztam csalódottan. Na, várj, itt vannak a feljegyzései, s egy el nem küldött levél. Erről nem beszélhetnék neked, de az öngyilkosság után megpróbáltam a címzettel felvenni a kapcsolatot és címzett ismeretlen megjegyzéssel kaptam vissza a kiértesítést. így úgy tekinthetem, név és a cím, akárcsak az egész feljegyzés, amit magad előtt látsz, kitalálmány, csupán az ő fantáziájának a szüleménye. Végigolvashatod, engem lekötött. Egy őrült feljegyzései, miért ne lehetne érdekes? Egy szerelmes feljegyzései, az is. Legszívesebben rögtön belekezdtem volna az olvasásba, de nem lett volna ildomos. Még vagy félórát elfecsegtünk, meghallgattam, hogy Indiába készül, ott talán rá is vár valami meglepetés, gondoljak ezzel kapcsolatban amit akarok. Otthon aztán egy lélegzetre végigolvastam az iratcsomót. Azonnal úgy döntöttem, hogy esetleges nem létező cím és név ellenére felkeresem Csengét, akihez a levél szól, annál is inkább, mert nemcsak a város neve volt tisztán kiolvasható, hanem a ház, emelet és ajtószám is. Mentem volna rögtön, de a mindennapok számos elintéznivalója közbejött. Hetekbe telt, míg abba a 841
