Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 10. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (regényrészlet)

címzésből feltételezhető kis városba jutottam. Az eléggé lerobbant, piszkos bérházat nem volt nehéz megtalálnom, a főtértől nem messze, egy ugyancsak elhanyagolt sikátorban állt, ahol az volt az érzésem, mindenünnen gyanús alakok méregetnek. Valójában teljesen mgamra hagyva ácsorogtam. Összerezzentem, amikor az egyik nyitott kapuból rámmordult valaki. Kit keres? Megmondtam. Ilyesféle nem lakik itt. Nem is lakott? Erre már választ sem kaptam. Elfordultam volna a háztól, amikor egy csúnya, kissé molett lány utánamszólt: várjon, kit keres? Csengét. Ilyen itt nem lakik, de a második emeleten lakott egy Ilonka nevezetű, ők két héttel ezelőtt elköltözködtek innen. Hány éves volt az a lány? Tizennyolc. Hova költözködtek? Tudja a szösz... Elvigyorodott. A további eszmecserétől elment a kedvem.

A véletlen mégis úgy hozta magával, hogy Ilonkáék címét megtudam, sőt személyesen is találkoztam vele. A közepén kezdtem. Maga ugye Csenge? Ösz- szerezzent, nem válaszolt. Ez a magatartás számomra így meggyőző információt jelentett. Tudja, ugye, hogy Gábor öngyilkos lett? Ki az a Gábor? meredt rám. Most már nyugodtnak látszott, s ettől kezdve bármit kérdeztem, csak a fejét rázta, s egyre inkább úgy viselkedett, mint aki eszelőssel ereszkedett szóba. Kár, állapítottam meg végül, egy történet úgy kerek, ha összes szereplője vállalja. Ha tetszik, vállalja, mondta csúfondárosan és az ajtó felé mutatott. Eddig körül se néztem a szegényes szobában, s Ilonkát sem vettem szemügyre. Semmitmondó, nyúlánk, barna lány, mandulavágású szemekkel. Más érdemlegeset nem vettem észre rajta. Az ajtó felé indultam. Kacérkodva utánamszólt. S a gödölyék dicséretéről mi a véleménye? Hátrafordultam, pajkosan villant a szeme, de ez a fény azonnal kialudt. Becsuktam magam mögött az ajtót.

Amikor újra találkoztam pszichiáter barátnőmmel, aki több mint egy hónapot töltött Indiában, attól tartottam, útibeszámolóval kezdi. Nagy meglepetésemre szertartásos bevezetőnk után mindjárt afelől kérdezősködött, milyen volt Csenge. Kár, mondta, úgy látszik, te nem ezüstpillantással nézted. Az milyen? Franz von Baeder német teológus szerint a szerelmesek tekintete, akik egyszerre külső és belső pillantással nézik a másikat.

(Vége)

842