Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 10. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (regényrészlet)
MONOSZLÓY DEZSŐ A gödölye dicsérete REGÉNYRÉSZLET VII. A fiatal zergebakok láncot alkottak Csenge körül, de ő sudár alakjával, nyúlánk nyakával kiemelkedett közülük. Messziről úgy látszott, mintha farkas- bárányt játszanának. Az enyhe csokoládéillatba paprikás gombaszag vegyült, alighanem a fiatal bakoktól. Csenge vidáman szökellt a kör közepén, a nyáj, amely kissé messzebb legelt tőlük, veszélyt szimatolt, ég felé meredő orrlyukakkal szembefordultak Gáborral. A vezérnőstény elbődült, s erre a hangra mögé sorakoztak a legerősebb bakok. Gábor is megállt, s ha lett volna fehér zászló, azt nyújtja feléjük. Szólni nem mert, mert kecskebak szájból az emberi hang riasztóan hatott volna. Abban reménykedett, hogy Csenge azonnal elébe szalad, s az ő üdvözlésére megbékül a nyáj. De Csenge ügyet se vetett rá, önfeledten tovább játszott. Játszani jó, persze csak annak, akit bevesznek a játékba, a kívülmaradottnak rettenetes. Gyerekkorára gondolt, mennyi izgalommal várta, hogy az alkalmi csapatkapitányok őt válasszák be elsőnek fut- ballba, kötélhúzásba, bármilyen játékba. Most is ez a hangulat környékezte. A zergék riadtan sugdolóztak, nem értette, miről. Feszült csend lett, az öreg bakok lassan, méltóságteljesen megindultak. Minden bizonnyal le akarják lökni a hegyről. Ha ideérnek, akkor se tágít, Csenge az utolsó pillanatban majd segítségére siet. De nem ez történt. Atisztás túloldaláról egy különösen nagyra nőtt zergenőstény szaladt az öreg bakok elé. Valamit mondhatott is nekik, mert azok ide-oda bólogattak a szarvaikkal, váratlanul megfordultak és visszafelé ügettek. Az üzenethozó zerge a játszó fiatalok felé futott. Most azok is felé fordultak, Csenge abbahagyta a szökdécselést, de mintha nem látná Gábort, maga elé bámult. Nem akar megismerni, nem akar megismerni. Pedig elég lett volna pillanatnyi mosolya, s ő fogadalmához híven búcsú nélkül visz- szaindul a hegyről. így nem lehet. Alighanem történeti szükségszerűség ez, hogy a halál előtt mindig akad valaki, aki a haldoklót megtagadja. De miért éppen Csenge? S méghozzá most, amikor állati minőségben annyi kölönc lehullt róluk? Már az se számít, ki fogja szebben a villát, ki ejti ki tökéletesebben a francia r-t. Időnként egyre több zerge fordítgatta felé a fejét, mintha Csengét is erre noszogatták volna, de ő sértődötten kiszaladt a láncból, vállát húzogatva az erdő felé tartott. Nyilvánvaló volt, meg akar tagadni, mert közben fejét is hevesen rázta. Neminem. Kétségtelenül valami ilyesmit jelenthetett a magatartása. Ha eléri az erdőt, vége. Gábor mozdulni se mert, s amikor már legkevésbé várta, Csenge mintha szaltót vetett volna hátrafelé, sebesen felényar833
