Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Nagy Olga: Egy Ezeregyéjszaka-mese népi változatai

teljesen eltérőről, a szegényemberhős különböző magatartásáról kell szót ejtenünk.

Mert mit tesz a szegény ember azzal a lehetőséggel, hogy bár egy napra királlyá ütötték?

Kezdjük tehát az első variáns B epizódjával.

^hatalmát gyakorolván a szegény ember megbotoztat egy szolgát.

Valahogy szijjelnézett, s a szolgák közt egy nem tetszett nekije, s mindjár megpróbálta:

— Botoljátok azt, né, meg!

Abba a percbe úgy elhegedülték a hátát a szegénnek, alig tudatt felkelni. Na, akkor már kezdte hinni, hogy tényleg király.

Na, akkor felkelt s mosdott az arany mosótálból, törülkezett a selyemtörülkezöhez. S így telt el az egyik nap. S király volt a másik nap, király volt a harmadik nap.”

Figyeljük meg: ez a motívum a szegény embert nemcsak hogy tehetetlennek ábrázolja, hiszen nem tud élni a lehetőségével, hanem rendkívül öntudatlannak is: úgy próbálja ki királyságát, hogy közben szolgát botoztat meg. A mesebeli szegény öntudathiánya tulajdonképpen mesemondónk öntudathiányát méri le. Ez kitetszik abból is, hogy nem érzi hőse eme gesztusának visszatetsző voltát. Érdemes utalni arra is, hogy az Ezeregyéjszaka meséjében, amely mind a Benedek Elek átdolgozásának, mind a Somogy megyeinek közös forrásul szolgálhatott, a kereskedő, akit Harun al Rasid magához vitet, ezt az alkalmat arra használja fel, hogy házának egy ellenségét botoztassa meg. A Somogy megyei mesében a szegény csendőröket, tehát a hatalom embereit botoztatja meg. Ez a furcsa „eltorzulás” tehát a széki mesében aláhúzza azt a tényt, hogy milyen nagy szerepe van az átvevő beleérzéseinek éppen úgy, miként a tudatszintjének.

Homlokegyenest másként viselkedik a második változatunk szegény embere. íme:

A hős megértve, hogy király:

— Na - mondja a királyi öröknek -, vezessetek el a királyi kamrákba.

— Na, most — azt mondja - plakát minden falakra, dobolás, kürtölés. Minden szegény idejöjjen.

Na, aztán özönlett is a sok szegény nép - kiszórta mind a kincseskamrából a pénzt, marékkai szórta szerteszéjjel. így aztán lett mindenkinek ebből a sok pénzből.

S miként a mesemondó kommentálja:

Ne legyenek akkora kincsek, hogy le van ide raktározva, elrejtve, s a többi nyomorult nép éhezik, rongyoskodik, fázik. Ez nem élet volt! Ez lesz az élet!

Ugyanezt a motívumot látható élvezettel újravariálja:

Tyű, szórták a pénzt erre-arra, szedte össze a sok szegény nép. Kiáltották: „Éljen a király!” Örvendeztek aztán igazán ennek a királynak. „Ez aztán a fenséges király!” Szedték örömmel a pénzt. De szórta szaporán.

Mint láttuk, ebben a motívumban, ellentétben előző variánsunk emberével, hősünk valóban hősi funkciót tölt be. Aktív, egymaga egész osztályának harcosává és vezetőjévé válik.

A hős eddigi passzív állapotából, korlátozott körülményeiből kinőve, egyetlen napi hatalommal a cselekmény bonyolítását kezébe vette, s ő maga

777