Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Nagy Olga: Egy Ezeregyéjszaka-mese népi változatai
irányítja, viszont a király, aki mostanig a kezdeményezést a kezében tartotta, mindinkább háttérbe szorul. KIRÁLYI TETT MÁS-MÁS INDOKLÁSSAL A mese azonban sem a forrás-, sem pedig az utódmesékben itt nem ér véget. Kiderül ugyanis, bogy a király a szegényt feleségével együtt palotájába viteti. A király visszamegy, hogy lássa a hatást Közbe a jó király gondolta magába, elsétál arra, mégis lássa, vajon mi van a szegény öreg párral. Hogy ébredtek fel? Hát amint menyen az üveges hintóval, még messze hallszik a nagy csetepaté, a nagy lárma. Csak egyre az emberiül:- Fogd meg a szád, me király vagyak. Úgyhogy a király kiszállott a hintóból, szépen hément, a abba járt, hogy lecsendesítse őket.- Csend legyen, csend legyen, fiaim! Né, drága jó ember, én vótam itt a múltkor, király voltam vándorruhába. Tűk szívesen láttatok, jók voltatok...- Kam, csak három napig voltál király... De azonba mégis én azt megteszem a tűk jóságotakér, hogy könnyebben élhessetek, gyertek velem, elviszlek magammal benneteket, adok egy jó szobát, amibe lakjatok, adok annyi pénzt, amiből tisztessigesen elélhettek. Figyeljük meg: ha az eddigiekben a szegény öntudatlan viselkedésén ámultunk, itt már kiderül: következetes ábrázolásmódról és koncepcióról van szó. Mesemondónk nem a szegényt érezte a mese hősének (hiszen végül is az ő beleérzésében elbukik!), hanem a királyt. O az, aki olyan gyöngéd, hogy képes visszamenni: lássa, milyen volt a hatás. S mikor látja, hogy a szegényt megzavarta a hatalom, jóvá akarja tenni tettét, és magához veszi őket. (Jegyezzük meg ezt azért, hogy lássuk a következőkben a merőben ellentétes indoklást a 2. változatban.) A mesemondó tudatos ábrázolásának tudható be, hogy a mesében már kezdettől fogva érvényesül egy király iránti rokonszenv, így nem meglepő, sőt természetes a király egyértelműen „pozitívnak” érzékeltetett alakja. Nem így a második változatban! A szegény meghívása nem a király kezdeményezéséből történik, hanem a szegény zsarolása következtében. Mert — emlékezzünk - a szegény mind szórta a pénzt: A király kisápadva nézte. Mingyár porig teszi (ti. a szegény), huszonnégy óra alatt porig teszi az összes vagyonát, birtokát, minden megtakarított aranyát. Tyű! Hát mi lesz? Csak nézte az órát keservesen, már huszonnégy óra leteltével semmije se marad. Ezért amikor a szegény már „a többi kincsekhez” akarja vezetni a népet, megijed s fogadkozik: Hagyd meg azt a vertájm-kasszabeli pénzeket... Aztán én azér boldoggá teszlek, megadom én neked, ami csak szükséges az egész életedre. Itt maradsz a lakásomba, aztán annyi pénzt kapsz minden nap, amennyit csak kérsz. Ám a szegény még ezen sem hatódik meg, tovább szórja a pénzt, annyira, hogy jajgatott a király, hogy szüntesse meg, szüntesse meg, aztán ő boldoggá teszi: Na, aztán egy kicsit hagyatt a vertájm-kasszába, amiért ötét is tegyék boldoggá. Na, meg is pecsételte a király a gyűrűjivel, hogy boldog lesz s ott maradhat világ életibe s annyi pénzt ad neki egyedül feleségivei, éljenek boldogul... 778
