Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Pusztai János: Önéletrajz

banikból nevelte fel. Kislányuk született (még Moszkvában), hétéves korában magától értetődően román iskolába íratták, de Irina Orlova, a harcias orosz lány a Jóska kedvéért a román mellett a magyart is tördelgette. Cincogó Felicián rendkívülien szerette a pálinkát; fehéret, törkölyt, slibovicát, öregpálinkát, kisüstit, ami miatt Irina meg-megtépte, körmeivel az arcát felhasogatta. Szegény Jóska, nem győzte púderezni a kacskaringós karmolá- sokat. Jani, ha szerét ejthette, rosszmájúskodott, alattomos megjegyzéseket tett, amit Jóska azzal védett ki: kislánya hancúrozás közben ejti rajta azokat a nyomokat. Történt, hogy Jani a régi főtéren összefutott vele, és beültek az István vendéglőbe. Alig végeztek úgy három-három felessel, amikor, mint liba a majorságudvarba, gágogva, szárnyát terjesztgetve bekanyarodott a végre nyitott ajtón Irina Orlova. Asztaluktól kétlépésnyire megállt, „lecövekelt”, kezét csípőre tette, kiguvadt, barna tehénszemét férjére meresztette. Hogy az anyja picsa!, mondta fenyegetően. Cincogó Felicián a gyufaaprítást azonnal abbahagyta, ideiglenesen „felfüggesztette”, majd felpattant helyéről és görnyedt testtartásban kikotródott a tágas, meglehetősen elegáns helyiségből. Ezt követően néhány napra betegállományba vonult. Az író belegondol: ki volt még a magyar újságírók közül ilyen nemzetét megtagadó, esetleg lebecsülő? Bárhova tekeredik, a lófejű, madártörzsű, mézesmázos szavú Andor Zoltánba ütközik. A renegátok sorában ő számított a legveszedelmesebbnek; lévén átlagon felülien művelt, szavai súlyosan estek a latba. Olyasmit hangoztatott, hogy „végeredményben” nincsenek magyarok, csupán magyar érzelmű egyének léteznek, mert bárki utánagondolhat: Árpád vezér óta hányszor, de hányszor kicserélődtek sejtjeink. A magyar nemzet (netalán faj) ilyen határozott elparentálása után csakis a Jani „dicsérgetése” következhetett. Szerinte, a Jani érvényesülése szempontjából, politikailag perdöntő örökölt neve, a Pászkán (a személyazonossági igazolványban, a buletinben: Pascan), azzal még a miniszterelnökségig is viheti. Az a tény, hogy Jani alig tudott románul, híg agyát meg sem járta. Az is lehetséges: nagyon is megjárta, és tudatosan választotta a pofátlankodásnak ezt a változatát. Jani nevetgélve számolt be Icának Andor Zoltán gügyeségeiről. Ica azonnal a lényegre tapintott: Gazember, mondta. Őrizkedj tőle. Hát, őrizkedett, amennyire tehette. A közös lakásban mind több „probléma” adódott. Nyolcszáz lejért konyhabútort vásároltak; szekrényt, asztalt, két hokedlit. Elhelyezték a konyhában, de Bacai Lali és pingponglabda szemű felesége a szekrényt (távollétükben) ide-oda tologatta; folyton útjukban volt, akadályozta őket a mozgásban, a gyermekfürösztésben, a főzésben, a vendéglátásban. Ica valameddig titokban őrlődött, aztán kitört, mire Jani szekrényük egyik lábát a padlóhoz szegezte. Bacainé „erre fel” a köszönőviszonyt megszakította, Lali pedig a Bányavidéki Fáklya szerkesztőbizottságának és pártalapszerveze- tének hosszadalmasan elpanaszolta, elzokogta, elsírta: Pusztaiék vétettek, vétnek a szocialista együttélés „normái” ellen; összeférhetetlenek, kéri „megregulázásukat”. „Csóró” Bacai akkor még nem sejtette, hogy milyen megpróbáltatások várnak rá. Egy reggel négy-öt hónapos kislányukat holtan találta a kiságyban, és anyja kívánságára pappal temettette el. A Román Munkáspárt ezt nem tűrhette; a Bacai házaspár repült állásából és a lakásból. Janiék az éléskamrából beköltözhettek a konyhába. A megüresedett szobába egyelőre, és még sokáig, nem tehették be a lábukat. Az más történet. Az író

745