Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 8-9. szám - Lászlóffy Csaba: Múló rosszullét (elbeszélés)

LÁSZLÓFFY CSABA

Múló rosszullét

A terelőútról egy legény közeledett szakadozott szalmakalapban, kócosán. Utolérve Kőváryt, akár egy jámbor kutya, libegve körülszimatolta. Látszott rajta, hogy közölni szeretne valamit, de nem tudja, hogyan szólítsa meg az idegent; vagy az is lehet, hogy elfelejtette, mit akar mondani. Kőváry szótlanul ment tovább, a legény követte. Valahányszor Kőváry megállt és hátrapillantott, a legény is megtorpant, óvatosan hátrált egy-két lépést. A kora reggeli szürkületben Kőváry váratlanul meggyújtott egy szál gyufát, csak úgy, anélkül, hogy cigarettázna. A legény felvihogott, és Kőváry megvilágított arcára bökött. Kőváry végighúzta tenyerét képes felén. Valami ragacsosat törölt le szája széléről: tejszínhabos puding maradványa lehetett inkább, mint borotvahab. Önkéntelenül elmosolyodott; mire a legénynek egyből eszébe jutott, hogy ő tulajdonképpen küldönc. „Az elvtárs kéri, hogy ne menjen el!” - hadarta el szövegét, azzal már szaladt is; elnyelte a sűrűség, mielőtt Kőváry egyáltalán megkérdezhette volna tőle, hogy: milyen elvtárs?

„Mind bizonytalanabbnak tűnik minden - töpreng magában Kőváry —, nem csupán külsőleg nehezebben kivehető.” Nem tudja, hogy mit tegyen. Még egy ilyen véletlen és egész kalandozása zűrzavarba fúl. Tulajdonképpen kiszállásra jött ide; s a kötelező tereputat — gondolta —, megtoldja egy külön kis, történelmi terepszemlével. Egykori kollégája, amikor érkezésekor megemlítette neki a Forró-rejtélyt, felpattant a bőrfotelból. „Reggel majd elsétálunk abba a faluba” - mondta fogfájós képpel, nyilván azért, hogy lerázza őt. Csak kint a szálló előtt érte utol. A szolgálati kocsiban persze mások is ültek.

Forró soha nem járt abban a faluban, amelyikben a nagyapja lelkész volt. Apja mesélte el neki egyszer, hogy miután az idős pap 1919-ben hosszú ideig nem adott hírt magáról, ő, lévén budapesti festőnövendék, felült a gyorsra, majd Tövisen vonatot váltott: átszállt egy személyre, egyszóval hazalátogatott özvegyen maradt apjához. A faluban ellenséges hangulat fogadta; az emberek elfordították a fejüket, vagy lesütött tekintettel siettek el mellette, hiába köszöntötte őket. A kevés számú magyar hívő elmenekült a szórványvidékről; ehhez az alattomos merénylet is hozzájárult. Apját ugyanis a feltüzelt román parasztok éjjel kirángatták a papiakból, követ akasztottak a nyakába, és kútba lökték. Azt megelőzően bántalmazták, megpróbálták karóba húzni; a nagyobb, végzetes bűntettet félelmükben követték el, hogy gyalázatuknak ne maradjon nyoma. A vizsgálat során egyhangúlag úgy vallottak, hogy Forró Dénes református lelkipásztor önkezével vetett véget életének.

728