Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Határ Győző: Életút
újból összefogdosták és ártalmatlanná tették, az őrség időelőnyre tett szert, elveszett az a tíz perc, amennyi idő alatt a félezer sittes a szőlőhegyen szétspriccelhetett volna - Spolner százados riasztotta a SS-t a város főterén és tucatnyi társunkat, aki kirohant és a kapun kívül rekedt, a nácik legépfegy- verezték. Százak rohantak vissza az udvaron és hátra-fel, de addigra már két gépfegyver ott kelepeit a kapu előtt és még el se hallgattak, már előrenyomultak a géppisztolyos SS-legények. Mi Imrével és mögöttünk a zárka, fegyvertelenül mi egyebet tehettünk volna - visszatakarodtunk a második emeletre és amikor mindenki együtt volt, bevágtuk magunk mögött a zárka ajtaját, mintha soha ki se mozdultunk volna. Odakünn vágtázás, hosszan robajló fegyverdörrenések s olykor - mintha kézigránátköteg volna a kukucskálón keresztül bezuttyantva: fültőmeszelő robbanás. Jó óra hosszat eltartott, amíg a falakon kívüli világ csendesedni kezdett, de a bizonytalanság gyomorremegése csak nem engedett fel, volt, aki az izgalomtól behúgyozott s volt, aki elhányta magát. Sarkantyús léptek zaja, kulcszörgés. Kipattan a zár, sarkig tárul az ajtó. SS-főhadnagy lép be s mögötte két tisztese, valamennyi előreszegezett revolverrel. A zárka felsorakozva, vi- gyázzban áll. Jelentést teszek:- Herr Oberleutnant melde gehorsamst: Mannschaft zwoundvierzich... Rám fogja fegyverét:- Was sind sie? Wer sind sie? Sind sie deutsch?- Mein Vater war ein Deutscher...- Wie heissen sie...? Megmondom a nevemet. A főhadnagy odaszól az egyik tisztesnek:- Merken sie dass. - Belémhorgasztja vasvilla-tekintetét, mintha a vesék és a szívek vizsgálója lenne: - Hat irgendjemand die Zelle verlassen?- Niemand hat sich gerührt, Herr Oberleutnant. Wir wissen nichts was da’ droben und ’drunten geschehen...- Die Zelle verlassan! Irgendjemand! Végigjártatta szemét a zárkán: sörte haj, lópofák, bamba fizimiskák. Hány zabszem a világ? Meg újra hozzám fordul:- Was sind sie von Beruf?- Architekt, Herr Oberleutnant. Újra, hátra:- Merken sie das. So. Hat niemand sich berührt... Ehrenwort?!- Jawohl, Herr Oberleutnant. Lesújtó pillantással végigmért, hogy szemében lyukas garast nem ér a szavam; azzal sarkon fordult és kidöngött; a két SS-melák utána. Bedöndült az ajtó. Magunkra maradtunk. Tekintetem a Kányáéval találkozott; alighanem feldúlta a jelenet s ha még él - tán máig sem döntötte el, hogy magatartásom a kollektíva szempontjából pártszerű volt-e avagy párt- szerűtlen. * Persze így, magnószalagra mondva és visszahallgatva - tán némi izgalmat érezhetünk; de a veszedelem, amiben forgunk: kategorikus nulla. Olyan ez, mint a pilótajelöltek szimulátora: ha a csűrésnél elvétik a bedőlés szögét, nagyobb baj nem történhet velük. Lezuhanásveszély?! Sehol. Csakhogy mi 720
