Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Páskándi Géza: Mátyás és a bolondériák vagy: a magát védő szobor (regejáték) I.
FÉLNÓTA (hirtelen felébred) Én is! Én is! Én is! (Máris visszahanyatlik a fe- je.), KORO Most már végre megmondhatod, felség, ki ez a szegény madár- ijesztő, akit magaddal hoztál! (Súgva.) MÁTYÁS (szórakozottan) Hogy ez? No igen. Egy roppant intelligens bolond. KÓRÓ Felséged tán azt akarja mondani, hogy pótolhatatlan bolondok nincsenek? (Kihúzza magát.) MÁTYÁS Egész úton ettől féltem! Tudtam! KÓRÓ Micsodát? MÁTYÁS Hogy féltékeny leszel. Azon töprengtem, hogy fogom megmagyarázni néked. Pedig hidd el, nincs okod rá. Ez afféle méla jámbor... filozófus bolond. KÓRÓ Igen? És én mi a fittyfene vagyok? MÁTYÁS Te vagy a talpraesett ész, fiam! KÓRÓ (epés) Ö meg, aki pofára esett. Vagy tán az ülepére? MÁTYÁS Persze, hogy bolond vagy te is. Jó bolond. Sőt pompás, kiváló bolond, de - gyakorlatias. Aki mindig ugrásra kész. Te elöl akarsz járni, ő mindig csatlakozik. Nem hallottad? Én is, én is! Ezt mondta s most húzza tovább a csendest. Ö olyan bolond, aki mindig hozzánk szegődik, te pedig sereget gyűjtessz... mint ahogy most majd nékem is fogsz... Ne félj, megvan mindenkinek a maga dolga it... KÓRÓ Tepsifalat! (Kémlelve távolabbra néz.) MÁTYÁS Akkor a nejem is jön. FÉLNÓTA (felemeli fejét) Hol füst jön, ott tűz is találtatik, bizony. (Feje visszahull.) MÁTYÁS Látod, ilyen ez. Mond valamit, aztán elhallgat. Megint szól, aztán újra egy mukk se. (Felbukkan Lungupung feje a góré sarkán.) KÓRÓ Megint leskelődik az idegen! (Mátyással agáré felé ugornak, hanem Beatrix és Tepsifalat útjukat állja. Közben a muzsika is megszólal, de el is hallgat.) BEATRIX Hová, hová, uracskám? MÁTYÁS Izé... egy idegen... BEATRIX Tudom, a langaléták. Váljanak! Az ellenség is várhat, akármilyen zord is! KÓRÓ Valóban idegen... TEPSIFALAT A múltkor is elillant, lehet, ott se volt! KÓRÓ (Mátyáshoz súgva) Szörnyű, az ember egyszer mond igazat, s akkor sem hiszik... MÁTYÁS Viszont elhitték, mikor füllentettünk. Tanulság: a nagyotmon- dás mindig izgatóbb, mint csip-csup igazunk. BEATRIX Ne pusmogj ott, uracskám. Mi még alig beszéltünk. Tiszteletedre nyélbe kellett ütni ezt a mulatságot! Te, Tepsifalat... TEPSIFALAT Tessék, asszonyom! BEATRIX Mit is akartam kérdezni az én uracskámtól? TEPSIFALAT Ó! Azt én szégyellem megmondani... BEATRIX Ki vele bátran. A nagy sürgésben kiment a fejemből! TEPSIFALAT Na az elejét megmondom, azt nem szégyellem. BEATRIX Beszélj, te mimóza! TEPSIFALAT Mondd, Mátyás király...- így kezdődik. (Apró szünet.) BEATRIX Én bolond! Hát persze... hogy is mehetett ki épp ez a fejemből... (Kis szünet, a király nyakába ugrik.) Mondd Mátyás király, szeretsz-e te még?_ MÁTYÁS Már hogyne szeretnélek. (Cuppanós csók. Beatrix kibontakozik.) BEATRIX Hát azt meg tudnád-e mondani: úgy szeretsz-e... (Ebben a pillanatban erősen fölzendül a muzsika.) KÓRÓ Felség! A zene türelmetlen, táncolni vár a nép! MÁTYÁS Menjünk, kedveseim, menjünk! Hé, Kóró báró, Félnótát ne feledjük itt! FÉLNÓTA (kászálódva) Mi dolga Félnótának, ott, hol egész nóta zeng? (Vállat von, követi őket, szinte félálomban, mint a holdkórosok. Épp ezzel egy időben, jobb oldalról gólyalábon megjelenik Nevenincsen király. Néhány kato692
