Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 8-9. szám - Páskándi Géza: Mátyás és a bolondériák vagy: a magát védő szobor (regejáték) I.
FURFANGOSI Az istókját, ez oly szép, hogy már-már csúnya! BABÁDAGA Ejnye már, mondom, hogy szép! FURFANGOSI Én meg mondom: szép, de nem nekem! BABADAGA Rá se ránts! Majd jönnek ezek a háromcsászárok s eldicsekszünk nékik, hogy a miénk! FURANGOSI De hát nem hasonlít énrám. BABADAGA Hisz nem is rólad mintázták, te Gúnár! FURFANGOSI Édes kis tojóm, hisz éppen ez fáj nékem. Hát nincs homlokom, szemem, orrom, mint néki! Mégis róla mintázták s nem énrólam! Miféle egyenlőség az, hogy csak néki lehet itt szobra? Nem, a háromcsászár nem láthatja ezt a szobrot, amely nem Furfangosi Fortélyos Gúnár fő-főbírót ábrázolja, aki itt életnek és halálnak ura! (Kis szünet.) No ne lógasd oirod! Fakadj inkább dalra, Babadaga! Édes párom, kis tojóm, dalolj! BABADAGA (dalra fakad, „operásan”) Ülj fel a bronzparipára, nyeregbe, te Gúnár! Úgy se cipelt nyihogó olyat még, aki gágog! Aligha akadhat a földön Nála csicsásabb emberi mű! (Prózában.) Bronzlóra, te Gúnár! (Közben jön Baljántalján.) FURFANGOSI Pattanok is én, ne félj, kis tojóm! Ne feledd: e három császárnak, aki idejön, mindnek van szobra valahol - hát csak énnékem ne legyen?! No, de épp itt jön Baljántalján! (Hozzá.) No, kezdheted! Bé van kerítve! Szép munka volt, mit szólsz? BALJÁNTALJÁN (gyönyörködve) Fá- intos ez, mint egy műalkotás. (Mintha a címét mondaná) Lovas szobor pepitakoszorúban! (Kis aggódás.) De ha valaki megkérdi... hogy miféle ez? FURFANGOSI Ej, épp te mondtad: műalkotás — újmódi stíl! Attól szép, hogy ilyen még sehol és sose volt! BABÁDAGA Hiába, a világon a legeslegszebb a pepita zászló. FURFANGOSI No dologra! Te a konyhára, mert jönnek a császárok, te a szoborhoz, én meg hivatalba! (Hárman háromfelé sietnek.) (A góréból, a léceken magát átpréselve máris előmászik Deldallami Félnóta Dalár.) DELDALLAMI FÉLNÓTA DALÁR (a továbbiakban csak Félnóta) Hogy sziszeg, rikoltoz, hogy gágog a Gúnár! Hogy trécsel tojója! Csak nézem őket s hallgatom... Bocsánat! Nem is tudjátok, ki vagyok! Hiába mondják: nagy szamár vagyok, dicső egy állat ama nagyfülű, mióta Krisztus urunk az ő hátára ült! No, de azért bármely csacsi ne kapjon vérszemet! Ám azt hiszem, még mindig nem mondtam meg, ki vagyok. (Dúdol.) Deldallami Félnóta Dalár! Ez a nevem! Falu bolondja. Csak? Dehogy a városé is! Erdő, mező, hegy és völgy bolondja! A minden emberé. Sőt — a szobroké is. Mátyásé is, úgy bizony! Szóval Félnótai Deldallam... akarom mondani Deldallami Félnóta Dalár vagyok... NOTÁ- BILIS! Kit cédulára írt a kórnok, az álnak élve-boncnok! Még e lúdbörzén is jegyeznek Gúnárék, hogy csak úgy lúdbőrzöm bele! Brrr! Félnóta vagyok, a nótát kettőbe vágom mindig. Például ezt (énekel): Hej, idesanyám kicsiny háza... (Jól elnyújtva, mint a részegek.) No ezt én így szoktam énekelni: Hej, idesanyám ki... És itt a csend jön, mint mikor egy kiáltás fonnakad... egy ökörnyál a csipkebokor ágán. Egy lélek kettészakadt, bizony. Csak nézem itt, ami zajlik szerte, s nem győzök bólogatni. Nyakam e csóválástól jobban sajog, mint a leghűségesebb eb farkacskája, ha asztal körül sertepertélnek a lakomán. Csak nézek és tűnődök, mi okból s mivégre, uramisten, hogy ezek itt... (Hatalmas horkolás hátul.) Ejnye, ki húzza itt a lóbőrt!? Hé, hagyd abba! Kapsz egy taslit! (Még jobban rázendít.) Velem truccolsz? Mondom, hogy kapsz egy taslit! (Konokul „húzzák” tovább.) No gyagyás irtózat, én tebe- lőled gyógyírt fabrikálok! Ha ő lehúzza — én meg felveszem. Ezt már többet 680
