Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Pusztai János: Önéletrajz

nem bírt magával; kúszott-kúszott a száraz fűvel benőtt, meredek parton, aztán bebukfencezett a patakba. Szörnyen megijedt, de a csapdát nem engedte el. Azzal együtt vergődött szárazra, trappolt haza. Mire a házba ért, a fagytól zörgött rajta a ruha. Szerencséjére apja nem tartózkodott bent. Anyja csihé-sen ugyan, de levetkőztette és ágyba dugta. Megműtött jobb fülét féltette. Jani lapult; megfogadta: ha ezt a balesetét is kiheveri, tőle jobb fiú nem lesz a világon. Örökösen komoly lesz, senkivel sem komiszkodik, az öreg Hofmannét nem gúnyolja, sőt hátikosarát készségesen feladja, még akor is, ha mosatlan marhabendő, esetleg alvadt marhavér lötyög benne, esténként rendszeresen imádkozni fog, Én Istenem, jó Istenem, lecsukódik már a szemem, nem szükséges hangosan fohászkodnia, Isten nem is szereti a hangoskodókat, különben- is a nap minden pillanatában rá vigyázó angyal, az ő külön őrzőangyala nem mulasztja el tájékoztatni a Jóistent arról, milyen derék gyerek lett egyszeriből, az angyalok véletlenül sem csalnak, de érdekes, hogy minden emberre jut egy angyal, az az igazság, a Mennyország nagyobb lehet, mint a fold, mint ez a világ, máskülönben az angyalok szárnyai folyton egymásba akadnának, kitörne a cirkusz, a sok kis dundi szerzet egymásnak esne; marakodnának, Potocki Bandikánál is rosszabbak lennének. A Bányaigazgatóságot fokozatosan elro- mánosítják, hallotta szendergő Jani apja hangját. A kocsiskodásnak befellegzik, rövidesen gépkocsikkal kell hurcolni az urakat, meglátjátok. Tanuld ki a sofórséget, kockáztatott meg egy tétova tanácsot az anya. Az apa felháborodott: Nem a te eszedhez való az! A sofőr ugyanolyan kocsis, mint én. Az apa sem gépkocsivezető, sem gyári munkás nem akart lenni, csak földműves, a maga ura. Fiai iskoláztatása nem érdekelte. Annyira sem, hogy legalább váija meg az iskolai év végét. Gyurit és Lacit a gimnázium első osztályából, Janit és Józsit a negyedik elemiből vette ki, mert az Illés János ígéretének megfelelően a Tereh-tagban kapott két holdat be kellett vetnie. A vetés a fontos, nem az iskola. Miből élne meg a sok kákabélű tisztviselő, ha a földművesek nem vetnének, nem aratnának? Na látjátok, mondta elégedetten, miután az iskolába járást ténylegesen unó fiúk néhány Úgy van-nal, Igen-nel, Perszé-vel helyeseltek neki. Feltételezhető, hogy az apát semmilyen érvvel nem lehetett volna a földműveléstől eltántorítani. Annál nyakasabb Pászkán volt. Az ismerősök, rokonok közül többen (az előző fejezetben Illés János is) figyelmeztették a földosztás felemásságára. A szovjet megszállás következményeképpen százszázalékosan létrejönnek a kolhozok, legfeljebb más nevük lesz, mondjuk: kollektív gazdaság. Ezek az emberek Sztálin rendszeréről, a szovjet rendszerről olyasmiket is felemlegettek, miszerint százezerek, de az is lehet, hogy milliók tűnnek el Szibériában. Egyszerűen nyomuk vész. Ezt az apa évek múlva még Hruscsovnak sem hitte el. Neki föld és fuvarozás kellett. Punktum. Ezerki- lencszáznegyvenhat áprilisának egy derűs késő délutánján bútorral és minden egyébbel megpakolt, két mokány ló vontatta szekerét a kocsislakás elől a Misztótfalusi Kis Miklós utcára kormányozta. A fogat mögött, mint nem is olyan régen a zsidók, kis motyójukkal ott sorakoztak családjá tagjai; az anya, Gyuri, Laci, Jani és Józsi. Volt egy vöröses szőrű, Néró nevezetű korcos kutyájuk, meg egy árva tengelicéjük. A kutya vidáman szökellt előre-hátra az útszélen, míg a tengelice egykedvűen gubbasztott rúdján, a kalitkában. Janinak megfordult ugyan a fejében, hogy vajon minek gyalogolnak Nagybányától Szatmárig, amikor vonattal is mehetnének, de apját ezúttal sem faggathatta.

62