Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Pomogáts Béla: Vissza a fülesbagolyhoz - Bodor Ádám elbeszélései
POMOGÁTS BÉLA Vissza a fülesbagolyhoz BODOR ÁDÁM ELBESZÉLÉSEI Bodor Ádám a kisebbségi élet meghatározó körülményei között kezdte írói pályáját, s azok a tapasztalatok, amelyeket az erdélyi magyarság körében szerzett, azóta is nagyrészt meghatározzák világképét, írói szemléletét, sőt témavilágát. 1936-ban Kolozsvárott született, s Erdély fővárosában végezte közép-, majd főiskolai tanulmányait: a református teológiai főiskolán szerzett lelkészi képesítést. Gyermekkorában megtapasztalta, hogy Romániában mit jelent magyar polgári család tagjának lenni. Néhány éven át levéltárban dolgozott, a régi iratok azonban kevésbé érdekelték, ezt követve egy fordítóirodában helyezkedett el, hamarosan azonban ezzel a munkájával is felhagyott, és csak írásainak élt. 1969-ban A tanú címmel jelent meg első elbeszéléskötete, ezt követték Plusz-mínusz egy nap (1974), Megérkezés északra (1978) és A Zangezur hegység (1981) című kötetei, közben Milyen is egy hágó (1980) címmel válogatott novellái is megjelentek Budapesten. 1982-ben áttelepült Magyarországra, a budapesti Magvető Kiadó szerkesztőjeként dolgozik. 1985-ben adták közre Az Euf- rátesz Babilonnál című újabb novelláskötetét, 1992-ben Sinistra körzet című általánosan sikert aratott regényét, majd nemrég a pécsi Jelenkor kiadónál válogatott elbeszéléseinek Vissza a fülesbagolyhoz című kötetét. Első novelláskötete a bukaresti Kriterion Kiadó Forrás-sorozatában került az olvasó elé, abban a nevezetessé vált könyvsorozatban, amely az erdélyi magyar irodalom fiatal tehetségeit mutatta be. A Forrás-sorozat a hatvanas évek eleje óta működött, Bodor Ádám már a „második” Forrás-nemzedék képviselője volt. Érdemes idézni a kolozsvári kritikus, K. Jakab Antal szavait, amelyekkel az ifjú kolozsvári írót ajánlotta az olvasó jóindulatába: „Bodor Ádám novellái... meghökkentenek, mintha sohasem tapasztaltunk volna hasonlót, és megnyugtatnak, mintha csak visszaemlékeznénk valamire, amit elfelejtettünk.” Ez a szellemes jellemzés érvényesnek tetszik ma is. Bodor Ádám novellái valóban elemi természetességgel szövik egymásba a természetességet és a képtelenséget, az élet köznapi folyását és a rémálomszerű eseményeket, a megszokott és a szokatlan motívumokat. Aki Erdélyben ismerős, az ismerősként mozog Bodor Ádám világában is. Ismerősek számára a színterek: az átalakulóban lévő régi városok s a havasok alatt megbúvó apró falvak, és ismerősek az emberek, akik köznapi gondjaik szorításában próbálják valahogy elviselhetővé tenni sorsukat, aztán ha kibuggyan belőlük a szó, furcsa emberi drámákat tárnak fel előttünk. Ezek a kisebb és nagyobb drámák alkotják a Bodor-novellák tárgyi anyagát is. Lassú küzdelmek, nemegyszer groteszk konfliktusok, amelyeket az író tömör és ötletes előadásmódja olykor még fel is erősít, képtelen helyzeteket teremtve, a közép-európai „abszurd” irodalom hagyományai szerint. Az elbeszélő hang tárgyilagos nyugalmát és a párbeszédek mozgalmas realizmusát ezek a váratlanul fellépő groteszk fordulatok teszik félreérthetetlenül középeurópaivá. A Forrás-írónemzedék képviselői, akik közé Bodor Ádám is tartozott, az ötvenes-hatvanas évek hamis lírai és epikai konstrukcióit váltották fel a nemzetiségi valóság teljes felfedezésének igényével és a maradéktalan művészi önkifejezés vágyá667 ¥
