Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - G. Komoróczy Emőke: "Őstörténetünk visszatér hozzánk, de egy sokszorta magasabb fokon" - Határ Győző: Az Őrző könyve
taps beszéd mögé bújnak gondolataikkal (mutisták). Mindeközben a mocsárkedvelök s a mocsár törvényeit tisztelők maguk közösítik ki a merészebbeket - az eretnekeket, akik nem hajlandók alávetni magukat az előírásoknak. A kivégzett történettudós, Norwood, aki PARAideológiájában megírta a politikai vallások történetét (de ezt egyetlen ideológia sem viselte el), szederindákba temetkezve, hátát mutatva énekelget az eretneksorsról. Szemben a „hívővel”, aki a mindenkori ideológiához mindenkor igazodik, az „eretnek” szuverén személyiség, mindig a saját feje után megy, s miközben kiküzdött meggyőződéséhez ragaszkodik, mindig szembekerül a mindenkori ideológiával. Ezért csakis áldozat lehet. A rezervátumot maguk a „hívők” tartják fenn, s azért nem tűrik el maguk között a „másként gondolkodókat”, mert azok megzavarnák a fogolylétbe való békés beletörődésüket. A „ragadozó mezőről” — útlevél híján — senki sem távozhat. De az ide kerültek már nem is tudnának talán más viszonyok közepette élni: hozzátorzultak a körülményekhez. így aztán senki nem örül, amikor a Békéért Mészárlók megérkeznek az „örömhírrel”: rabságukból felszabadultak! Már csak azért sem, mert a „szabadítok” kardja éppoly élesen és fenyegetően villog, mint a rezerváció fegyvereseié. A Békéért Mészárlók csoportjainak s a rezervációk szétszaladásának rajza nyilván a második világháború utáni állapotokat parodizálja; ugyanakkor bámulatos előrelátással az 1989/90-es gyorsan pergő eseményeket is „előre jelzi”. Bábeli nyelvzavarban tanácskozik az Alkotmányelökészítő Konferencia, míg végül elfogadják: bábzsarnokot kell állítani, olyat, aki alatt szabadon virágozhatnak a filozófiai és művészeti irányzatok. „Az embernek országát” kellene megteremteni - fejtegeti az Őrző, csakhogy - mint a Biblia mondja - „az Embernek Országa bennetek vagyon”. De mi, emberek, nem vagyunk, nem lehetünk tökéletesek, így természetesen maga az általunk kialakított állam sem az („magunkban hordozzuk a tökéletlen államot”). Tehát hiába lázadtak, lázadnak a Békéért Mészárlók a tökéletlen állam ellen, tökéletes államot ők sem fognak tudni teremteni. A mészárló csőcselék lengésbe hozta a történelmet, de nem biztos, hogy meg tudja állítani kellő időben a lavina módra zúduló folyamatot! A hősiesség diszkreditálódott, hiszen ennyi vérontás közepette, és a megkérdőjelezett, viszonylagossá vált értékrend ismeretében van-e értelme annak, hogy csak úgy odadobja az életét bárki egy „eszmény” kedvéért? A közember egyébként sem „hősies”; gyűlöl minden államrendet, amelyben ő „hőssé aljasulni” kényszerül! Az Őrző maga sem hisz a hősiesség értelmében egy ilyen iszonyatosan kegyetlen, bosszúálló korban, ahol az ember és ember közötti viszonyban a „rossz” az érvényes szabály. Egy ilyen korban „lemezteleníteni hátadat-melledet (...) van-e még veszteni való véred-vérem?” Úgy látja: a Szellem emberei — egy eszmei lomraktár kortársai; hullatakarítók; kissé maguk is dögbogarak. Az ancien regime-ek, a „leghaladóbb” filozofémák lomtára, és a politikailag mozgósított bölcselet egész matuzsálemi inven- tárja azzal a generációval, amelyikhez kötődött, sírba száll. „Jaj a bölcseletnek, amelyet az állam intézményesít”. Az Őrző szerint a hegeli tant igazolta a történelem: „őstörténetünk visszatér hozzánk, de egy sokszorta magasabb fokon”, „a rabszolgaság és az emberevés magasabb fokán”, azaz rafináltabb, még barbárabb s kifinomultabb eszközökkel. A harcok elülte után kialakul a „népuralom” intézményes hatalomgyakorlási módszere: a Mandari- nátus Hordái minden évben Országos Mákvirágot választanak, akit közösen felakasztanak ünnepélyesen - ö lesz ugyanis a „bűnbak”, aki magára veszi a többiek bűneit. A „Panem et circenses!” szertartása után a Mandarinok gyülekezete annak rendje s módja szerint elsiratja a bálványt, s másnap kényelmes bőrfoteleikbe ereszkedve, diadalmámortól ragyogva nyugtázzák: a nép kitombolta magát, s az ő hatalmuk megszilárdult. Ezután a császári biztosokkal megkerestetik a „Császárságok Egyesült Köztársaságában” azt a csecsemőt, akit a Nagycsászár halála percében fejre ejtettek, őt aztán Császárrá koronázva, dadogó és gügye állapotban tartják; így személyében 665
