Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról
igyekeztek volna, hogy növeljék a Szovjetunió szövetséges köztársaságainak számát? Egyetlen észak-kaukázusi köztársaságnak sincs tengerpartja vagy érintkezése más, külföldi állammal, ami feltétlenül szükséges államiságának létrejöttéhez, s amivel Abházia sem rendelkezik. Ezen a térképen a 16. köztársaság feltételesen a „Cserkesz-Szovjet Köztársaság” nevet viseli, s az egész Eszak-Kaukázusra kiterjed, a fővárosa pedig Szuhumi. S ezzel északról, keletről és délről bezárul a muzulmán félkör Grúzia és Örményország körül, és lehetséges, hogy majd egykor, a számukra oly csodálatos jövőben visszaáll az a helyzet, ami a XIX. századig fennállt, a még távolabbi jövőben pedig az övék lesz az egész Kaukázus és Közép-Azsia. Nos, ennek a láncnak egyik szeme az a szándék, mely ki akarja szakítani Abháziát Grúzia egységéből! Ezt minden bizonnyal meg kell hogy értsék az abház írók, az értelmiség és azok, akik a köztársaság határain kívül igyekeznek szítani a nemzeti ellenségeskedés lángját. Érdemes ennek kapcsán idézni a „Iluriet” török napilap július 24-i számát: „A külügyminisztérium szóvivője, lián Batu rendkívüli nagykövet a bejelentést (a grúzok tiltakozását a törökök uszító tevékenysége ellen) minden alapot nélkülözőnek és »végtelenül ostobának« minősítette.” Ám az ugyanebben az újságban közölt „A Törökországban élő abházok nyugtalanok” című cikkben a szerzők nyomban kimutatják foguk fehérjét, írásukban ezt olvashatjuk: „Nemrég az Észak-Kaukázusi Kulturális Társaság konferenciát tartott Sztambulban, mely határozottan elítélte a szülőföldjükön kisebbségben élő abházok elleni kirohanásokat.” (A cikk szerzője szerint a grúzok támadtak az abházokra!) A Társaság kommünikét adott közre, mely a török és a világ közvéleményének a felvilágosítása érdekében részletesebben foglalkozik a kérdéssel. A kommünikében többek között ezt írják: „Abházia valós gazdái a sztálini nemzetiségi politika áldozataivá lettek. 1926-tól kezdve mind a mai napig kisebbségbe kényszerítették őket. Mély meggyőződésünk, hogy a szabad lelkiismeret felemeli szavát a szégyenteljes akció ellen.” Ugye mennyire hasonlítanak a törökországi vádak az „Abház levél” írói által emlegetettekre? Tekinthetjük ezt véletlen egybeesésnek? Semmi esetre sem! Az abház szélsőségesek teremtette helyzet valóban hihetetlen. A világ közvéleménye képtelen elhinni, hogy egy 83 ezer lélekszámú nép valóban háborút indítson egy négymilliós nemzet ellen! Mégis, hogyan törént mindez? Először is, a történelemhamisítás és a grúz történészek erőszakos elhallgattatása révén a talaj e kalandor akcióhoz elő lett készítve. A közvélemény ugyanis nem ismeri a valós helyzetet. Másodsorban a grúzellenes mozgalom szervezői és ösztönzői számíthattak a grúz nép türelmére. Harmadsorban biztosítva érezték magukat, hogy a szovjet kormány nem foganatosít válaszakciókat. Negyedszer, nem alaptalanul tételezték fel, hogy ezt a mozgalmat az Abházia elszakadásában érdekelt erők támogatni fogják. S végül, ötödször, számítottak nemcsak a világ, de a majd 300 milliós szovjet közvélemény tájékozatlanságára is. Végezetül röviden szeretnénk visszatérni Vladiszlav Ardzinba és Alekszej Gogua felszólalására a Szovjetúnió Legfelső Tanácsa első ülésszakán. V. Ardzinba felszólalásában elejétől végéig megismételte az „Abház levél” állításait, s mondandóját ugyanazokra az elvekre építette. Kijelenti, hogy 649
