Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról

Abházia az egyetlen köztársaság, melynek státusza Sztálin akaratából nem felfelé, hanem lefelé irányuló mozgást mutat, hogy 1937 és 1953 között fennállt az abház nemzet megsemmisülésének a valós veszélye (viszont egy szót sem ejt arról, hogy ezalatt az abházok lélekszáma közel 50 százalékkal nőtt!). A szónok megemlíti a megtorlásokat, melyek kizárólag az abház népet érintették, stb. Ilyen körülmények közepette végképp érthetetlen az alábbi kijelentése: Abháziából kitelepítették a görögöket, törököket és más népek képviselőit, s házaikat a Grúzia más vidékéről beköltözőknek adták. Magától adódik a kérdés, ha a kitelepítés az abház nép ellen irányult, akkor miért más népek képviselőit telepítették ki Abháziából és nem magukat az abhá- zokat? Sztálin nem tudott volna kitelepíteni 60 ezer embert, vagy nem volt meg hozzá a kellő tapasztalata? Vajon nem több krími tatárt telepítettek ki, vagy észak-kaukázusi lakót, vagy muzulmánt ugyaninnen, Grúziából? Talán az Abháziából kitelepített más népek képviselőinek a száma kisebb volt, mint az abházoké?

V. Ardzinba bírál egy bizonyos spontán szervezetet, amely programot dolgozott ki az abház nép ellen. E szervezet tagjai állítólag azt hirdetik, hogy 1936 és 1954 között lanyhult a szeparatisták és apszuák erőszakuralma („így hívják ők az abházokat” - kommentálja rosszallóan V. Ardzinba) az Abház ASZSZK területén élő népekkel szemben.

Fogalmunk sincs, miféle nem hivatalos szervezetről van itt szó, miután a szónok nem nevezte nevén. Egyáltalán, azt sem értjük, hogy mire gondolt, s értetlenül állunk azzal szemben is, miért érezte egyszeriben sértőnek, hogy az abházokat „apszuá”-nak nevezték? Mi a sértő abban, ha bennünket, grúzokat „kartvel”-nek hívnak? Hiszen maguk az abházok nevezik önmagukat apszuának. V. Ardzinba a hallgatóság felvilágosulatlanságát kihasználva olyan benyomást kelt, mintha a grúzok meg akarnák alázni az abházokat, mert bántó gúnynévvel illetik őket.

Még egy idézet V. Ardzinba felszólalásából: „A szélsőséges erők a feszültség központját átvitték Abháziéba, hogy összetűzéseket provokáljanak, s ezért népünket vádolhassák. Nem nagy gond számukra, hogy bennünket bűnösnek kiáltsanak ki, miután a tömegpropaganda eszközei egyoldalú információval szolgálnak, az abház nép képviselői pedig meg vannak fosztva attól a lehetőségtől, hogy elmondhassák saját véleményüket.”

Ki „vitte át” a feszültség központját Abháziéba? Talán nem az abházok támadtak elsőként a grúzokra? Megtámadtak egy gyűlésről visszatérő autóbuszt, majd egy másik, temetésről visszatérő, gyászolókat szállító járművet is. Talán nem az abház lapok, a gudautai kerületi és néhány abház területi újság kezdett provokatív anyagokat közölni a grúz-abház kapcsolatokról? Ám mindez apróság. Más dolog késztet óvatosságra: V. Ardzinba előre látta, hogy sor kerülhet egy olyan összecsapásra, melynek kirobbantásáért majd az abházokat tehetik felelőssé. Mi az igazság? V. Ardzinba csupán előre látta ezt, vagy esetleg egyik szervezője is volt a véres tragédiának, ami valóban lejátszódott Abháziában?

Az „Abház levél” koncepcióját ismétli meg A. Gogua „Nyugtalanságunk” című írásában (Druzsba narodov folyóirat, 1989. 5-ös szám, 157-159. 1.). Itt mellesleg ismét előbukkan G. Turcsanyinov fantasztikus feltételezése arról, hogy az abház ábécé képezte a föníciai alapját, amit a szovjet tudósok, el650