Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Pusztai János: Önéletrajz
volt ez másként. A Józsi sítalpait Gyuri vagy Laci cipelte haza. Igaz, Józsi sem tétlenkedett. Az ő feladata a különböző, szíjakból készült tárgyak begyűjtése volt. Ezek között akadtak hátizsákhevederek, kulacshámok, síbotakasz- tók és egyebek. A szíjakra elsősorban az apa „ácsingózott”, mert saját lovasfogatot szándékozott „kiállítani”. Semmi kedve élete végéig a más kutyája lenni, mondogatta naponta, ha kellett, ha nem kellett. A még csak terveiben létező lovak számára félkész patkókat hajtott fel a laktanyában. Ezekből annyit szerzett, hogy évtizedek múlva is hányódott közülök néhány a Nagyréten épített ház padlásán. A lószerszámoknak való erős, mégis hajlékony szíjdarabok, a kívánalmak szerint alakítható félkész patkók megszerzése, felhalmozása után a szekéralkatrészek következtek; tengelyek, kerekek, hámfák, oldalak, lőcsök, felhércek, saroglyák, tengelyvégek, nyújtók, rudak. Ebben az esetben az apa nem ment sokra, mert az alkatrészek sehogy sem vágtak össze. Az ideális az lett volna, ha egész szekérre bukkan a laktanyában, de nem bukkant; ami gurult, azt az oroszok már rég mozgásba hozták. A lendületes gyűjtögetés váratlanul lelassult. Zsuzsi nagymama türelmetlenül üzengetett: Szatmáron osztják a földeket, az egyik bizottság elnöke Illés János, a sógor, a vörös obsitos, siessen hozzá, két holdat kéijen, mit kéijen, követeljen tőle, nem a sajátjából adja, most megmutathatja, milyen ember, kezében van a kenyér is, a kés is. Az apát az ingyen földdel nemcsak Szatmárra, de a világ végére is el lehetett volna csalni. Vasúti közlekedés még nem volt, de sebaj, nekivágott gyalog a hetven kilométeres útnak. Illést, az Isztrátyit hivatalában találta, persze, ittasan, a földszerzésnek azonban ez nem volt akadálya, sőt ellenkezőleg, az „akciót” előre lendítette. Egy liter törkölyért, amiből az apa is megihatta a magáét, megegyeztek, hol legyen a két hold. A Terh-tagban, mondta az apa, mert az közel esik az apósától, Ciprok Tamástól kapott telkéhez. Illés Jánost a rokoni szeretet odáig ragadta, hogy lakást is ígért. Még nem tudom hol, de kapsz, ne félj! Amiatt ne fájjon a fejed. Elmesélte, milyen elszántan harcolt a kommunizmusért. Látta Lenint. Egy teherautón hadonászott. Kicsi volt, kopasz. Majd elvitte a szél. Abervájsz! Máskülönben tudod mit, szarok a kommunizmus kellős közepébe! Azt hiszed, ha földet osztok neked, az a tied marad? Soha! Beviszed majd a kolhozba és mész te is, mint a kiskutya. Mint a pincsi kutya. Még piros masni is lesz a nyakadban, hogy meg ne igézzenek. Azért mondom. Abervájsz! Az apát a pálinka és a nem minden részletében felfogható szózuhatag elbágyasztotta. A kolhoz nevet nem értette, így nem is félt tőle. Mi az, hogy ő abba az izébe beviszi a földjét? Majd, ha fagy. Legyen csak a nevén az a két hold, a többit bízzák rá. Groza Péter birtoklevelet ígér. Képzeletében a birtoklevél akkora volt, mint a régi Magyar- ország térképe. Sajnálta összehajtogatni, nehogy megrongálódjék; bámulgatta a rárajzolt két holdját, gondolatban négybe osztotta, minden fiának egyenlően ad majd belőle. Később, valahol Apa és Szinérváralja között, amint éppen eszébe villant: nem négybe, hanem ötbe kell vágnia a „birtokot”, hiszen velük, a szülőkkel mi lesz öregségükre?, akna robbant a közelben. Szilánkok sipogtak, fütyültek, vijjogtak a feje fölött. Hasra vágódott, tekintetével a „tűzfészket” kereste. Mégis találta. Egy őszi szántáson füstölgött. Lapult valameddig, majd fejében a cafatokká ment birtoklevéllel hazakutyagolt Nagybányára. Otthon a megszokott mederben zajlott az élet. Az anya a főzéssel, mosással, takarítással törődött, Gyuri pisztolyt cserélt, „csermáit” korcsolyára, korcsolyát 58
