Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról
be őket. Ám az abházok egy időben nem lehettek besorolva egyszerre több kategóriához, ezért az „Abház levél” szerzői a nagy számokat önkényesen összeadva 27 ezer többlethez jutottak. Ila az „Abház levél” szerzőinek logikáját követve a kalendáriumot hiteles forrásként ismerjük el, akkor 1915-ben Abháziéban egyetlen abház sem élt, miután a kalendáriumban egyszerűen hiányzik az „abház” szó. Különösen agresszívak a levél szerzői a Grúz SZSZK alkotmányának azon cikkelyei kapcsán, mely a köztársaság hivatalos nyelvének a grúzt ismerik el. Mi több, közben azt igyekeznek bebizonyítani, hogy a grúzok ezt a cikkelyt a mensevik alkotmányból vették át. Ugyan mivel érdemelte ki a grúz alkotmány a levél íróinak felháborodását? Ebben a cikkelyben merényletet látnak nemzeti büszkeségük ellen, támadást éreznek az abház nyelv ellen. Itt ismét sajátos hízelgés érződik: mi állami nyelvnek az oroszt ismerjük el, nézzétek, hogyan viselkednek az egoista grúz szeparatisták! „Abházia első alkotmányában (1925) az állami intézmények nyelveként az oroszt ismerték el, ami megfelelt az abház nemzetiségi helyzet legfőbb követelményeinek” — írják. Ha a szerzők Abháziét a sztálini megtorlás „gyakorlóterepének” tekintik, akkor az alkotmány eme cikkelyéből kiindulva vajon Abházia nem tűnik-e az eloroszosítás gyakorlóterepének? A levél szerzőit nem elégíti ki, hogy az alkotmány Abházia állami nyelveiként az abházt, grúzt és oroszt tünteti fel. Csupán azért, mert közöttük van a grúz is. S hogy lemondjanak róla, feláldozzák érte az abház nyelvet is... Nos, ezt írják a Grúz SZSZK 1978-ban elfogadott alkotmányáról: „...A szövetséges köztársaság állami nyelve a grúz, ami lényegében a mensevik Grúzia alkotmányában található cikkelynek felel meg, ezzel is jelezve, hogy a grúz nacionalizmus napjainkban sem mond le hirdetett programjáról, a grúz nyelv védelméről”. Ha az anyanyelv védelme és ápolása elítélést vált ki, mi vállaljuk ezt a vádat, ám nem világos számunkra a levél szerzőinek álláspontja, akik az abház nép felvirágoztatásáért szállnak síkra, miközben lemondanak saját nyelvükről. Mi nem titkoljuk, hogy ápolni kívánjuk nyelvünket, melyen tizenöt évszázados kultúránk, irodalmunk létrejött. Lehet, hogy a „Levél” szerzői számára ez nem olyan értékes, miként a többi mellett az abház irodalom sem az, mely még fiatal, alig évszázados múltra tekint vissza. Mégsem kellene az egész abház nép nevében szólniuk, mely aligha ért egyet velük ebben a kérdésben. Mellesleg, érdemes felidézni, mit mondott N. Lakóba Abbázia államnyelvéről: „A második hiba a nyelvi kérdés... Az Abháziát benépesítő nemzetek és nemzetiségek lélekszámának aránya nem engedi, hogy megelégedjünk kizárólag az orosz nyelvvel... Mert az orosz nyelv mögött az összes többi nyelvek óhatatlanul háttérbe szorulnak.” (Említett könyv, 178. 1.) Napjaink abház értelmisége (beleértve a levélírókat is) valóban nem fogná fel azt, ami Abházia vezetője számára már 1925-ben világos volt? Mellesleg, érdemes megemlíteni, hogy az Abház ASZSZK jelenleg is érvényben levő alkotmányában az abház, grúz és az orosz nyelv az állam hivatalos nyelve. Abházia a Szovjetunió egyetlen olyan autonóm köztársasága, melynek alkotmányában külön cikkely van a nyelvről, s ez az abház nyelv és nem az ,Abház levél” szerzőinek a javára szól! Az Abház levél” szerzőinek nincsen igaza abban sem, hogy a Grúz SZSZK 639
