Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról

szanatóriumokkal, üdülőkkel, melyek nem tartoznak sem Grúziához, sem Abháziához, sokkal nagyobb tiltakozást kellett volna, hogy kiváltson. A levél szerzőinek nem tetszik a központosított hatalom, elkeseríti őket, hogy Ab- házia nem önelszámoló és nem önfinanszírozó közigazgatási egység, s nem saját lakossága a birtokosa mindezeknek a javaknak. Talán a grúzok találták ki ezt az adminisztratív-parancsuralmi rendszert, s kimondottan azért, hogy elnyomják az abházokat! Ez súlyos teherként nyomasztja nem csak Abháziét és Grúziát, de Oroszországot és a többi köztársaságot is.

Szerfölött érdekes a levélben kitapintható másik gondolat is: a gali körzet abház lakosságának felajánlották, hogy személyi igazolványukba a nemzetiségi rubrikába azt nják bele, hogy „grúz”. S csak ekkor nyílt meg előttük a tanuláshoz, a karrierhez, az anyagi jóléthez vezető út. A tudományos szak- irodalomban az effajta próbálkozásokat a „genocid” kifejezéssel illetik. Ám: a gali körzet lakosságának 90%-a grúz. Ugyan, kinek jutott volna eszébe, hogy elgrúzosítsa az ilyen jelentéktelen nagyságrendben ott élő abházokat, amikor éppen fordítva, karrierjük érdekében a grúzok igyekeznek abházoknak feltüntetni magukat?

Már szóltunk róla, s még egyszer megismételjük, hogy abháznak lenni társadalmi előnyökkel jár. Még a cárizmus idejében Oroszországban, amikor az abházokat nem sorolták be a hadseregbe, megkezdődött a grúz lakosság tömeges abházosodása, s ez a folyamat a későbbiekben sem szakadt meg. Erről legalábbis az alábbi tény tanúskodik: a természetes szaporulat az ab- bázoknál igen alacsony. Ennek ellenére, míg 1939-ben lélekszámúk 56,2 ezret tett ki, a Nagy Honvédő Háború után, mely az abházok között is áldozatokat szedett, és hatott az ezt követő nemzedékekre is, az 1970-es népszámlálás szerint az abházok lélekszáma elérte a 83 ezret. Azt, hogy ez nem a természetes szaporodás hirtelen fellángolása volt, megerősíti az 1979-es népszámlálás, mely szerint az abházok lélekszáma változatlanul ennyi volt. Mivel lehet magyarázni, hogy 30 esztendő alatt az abházok száma 50%-kal megnőtt, ha nem mesterséges növekedéssel? S ez pedig éppen hogy a grúz lakosság kárára történhetett.

Az, hogy a grúzok szép számmal vallják magukat abházoknak, nem maradt észrevétlen N. Lakóba számára sem. 1927-ben ezt írta erről: „A 200 ezer főből nagy üggyel-bajjal ha 50-60 ezer abházzal rendelkezünk. Miért csak üggyel-bajjal? Mert néhány ezer fő az abházok közé sorolja magát, noha nyelvük nem abház, hanem mingreli. A mingreliek, vagy ami ugyanaz, a grúzok Abháziában legalább 65-70 ezren vannak.” (Az említett könyv 213.1.)

A levél szerzői vitatkoznak velünk: az 1970-es népszámlálás adatai szerint az abházok lélekszáma majdnem 27 ezerrel csökkent az 1916-os adatokhoz képest, s felteszik a gyilkos kérdést; mi ez, ha nem genocídium, ha nem asszimiláció?

Itt nem 1916-os adatokról van szó, hanem az 1915-ben Tbilisziben kiadott „Kaukázusi Kalendáriumáról. Gondosan kerestük benne a „szuhumi körzetre” vonatkozóan (akkoriban így hívták Abháziát) az utalást az abházokra, de sehol sem találtuk. Felsoroltak ott grúzokat, oroszokat, örményeket, „egyéb európai népeket”, „kaukázusi hegylakókat”, „más ázsiai népeket”, közlik lélekszámúkat, megjelölik mely valláshoz tartoznak, ám szó sincs abházokról. Feltehetően vagy a kaukázusi hegylakókhoz, vagy más kategóriákba sorolták

638