Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról
csengést nyer. Mellesleg, ez a számadat a levél kezdeményezői közül egyvalakit nem elégít ki. Alekszej Goguát, aki a „Druzsba narodov” folyóirat hasábjain ennek a dupláját ajánlja az olvasók figyelmébe: „a szövetséges köztársaság soviniszta meggyőződésű vezetői alig két évtized alatt a legjobb abház földekre több mint 200 ezer főt telepítettek át Grúzia más területeiről, ami az őslakosság asszimilációjához vezetett, s sokkos állapotot teremtett a Kaukázus egyik legősibb népében és kultúrájában...” („Druzsba narodov”, 1989. 5-ös szám, 159. 1.) Most pedig végezzünk egy egészen egyszerű matematikai számítást. Ha 1959-ig Abháziába több mint 200 ezer grúzt telepítettek, akkor az 1979-es népszámlálás adataiból, mely szerint ott 213 ezer grúz lakott, az derül ki, hogy korábban Abháziában egyetlen grúz sem élt! Abházia etnikai sokszínűségéért a grúzok egyáltalán nem bűnösek. Vajon nem maguk a szerzők utaltak rá, hogy a XIX. században oroszok, görögök, örmények, bolgárok, észtek költöztek be Abháziába? Vajon most a helyi hatóságok kezdeményezésére nem telepítik be ide más nemzetek képviselőit különböző címszóval, többek között munkaerőhiányra hivatkozva? Például Ocsamcsirában valamint Kvarcseliben a krasznojarszki körzetből, a keme- rovói, szmolenszki, moszkvai, donyecki, cseljabinszki, tyumenyi, dnyepropet- rovszki, tomszki és más területekről (mint látjuk, földrajzi elhelyezkedésüket tekintve ezek meglehetősen távoli vidékek) költöztek be új lakók. Grúzia vidékeiről 380-an települtek be, míg a többi szövetséges köztársaságból 1616- an! Nos, valójában így néz ki Abházia „elgrúzosítása”! S mindez az autonóm köztársaság hatóságainak „áldásával” megy végbe! Az „Abház levél” szerzőinek igazuk van abban, hogy a szülőföldről és annak etnikai szerkezetéről gondoskodni kell, ám mi köze ehhez annak, hogy a grúzok „meghódítják” Abháziát? A szvanétiai és adzsáriai természeti katasztrófa idején egyetlen fedél nélkül maradt családot sem költöztettek be Abháziába, mert a grúz vezetés jól tudja, hogy Abháziában kevés a hely. Sajnos ezt egyes helybéli hivatalnokok képtelenek felfogni. Miért sorol fel a levél néhány intézményt, ahol több grúz dolgozik, mint abház? Mi ebben a meglepő? Hogyan lenne képes a 83 ezer abház átfogni a teljes ipari termelést, amikor szinte minden irányítói poszton abház „kell” hogy legyen? Hiszen vannak még néhányan a mezőgazdaságban is, van aki tanul, mások még gyermekkorukat élik, egyesek pedig már megöregedtek... Nehéz lenne igazolást találnunk a Grúz SZSZK Minisztertanácsa döntésére, mely szerint a hudoni és más erőművek építőinek Szuhumiban, Ku- taisziban, Chaltuboban, Mchetában és Dusetiben lakásokat kellett biztosítani. De korántsem azért, amiért ezt a határozatot a levél szerzői bírálják, hanem azért, mert számunkra egészében véve kétséges a hudoni vízierőmű felépítésének szükségessége. Miért gondolják a levél szerzői, hogy ez az intézkedés kevésbé sújtotta Kutaiszit, Chaltubot, Mchetát és Dusetit, mint Szuhumit? Mi több, itt szakemberek beköltöztetéséről van szó, akik többségükben nem grúzok! A levél még több, hasonló intézkedést felsorol, melyek jogosságát nem fogjuk védelmezni. Lehet, hogy közülük számos helytelen volt, ám meg kell jegyeznünk, semmi közük az abházok asszimilálásához. És ha a Tbilisziből érkező határozatok a levél szerzőiből ilyen óvatosságot váltanak ki, akkor Abházia túlzsúfolása össz-szövetségi hivatalokkal és intézményekkel, 637
