Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról

A levél szerzői itt szándékosan keverik az osztályharcot a nemzeti kérdéssel. Először is, 1918 tavaszán a bolsevik felkelést nem a „mensevik” Grúzia, hanem a Kaukázusontúli Szejm kormánya és a Népi Gárda fojtotta el, ami nem egy és ugyanaz. Azonkívül tekintetbe kell venni azt a körülményt is, hogy az októberi forradalom után Törökország komoly aktivitást fejtett ki, megpróbálta elfoglalni a kaukázusontúli területet, melyet az orosz csapatok elhagytak. A török emisszárok és ügynökök nemcsak Azerbajdzsánban, de Abháziéban és Adzsáriában, Grúzia déli vidékén is élénk tevékenységbe kezdtek, hogy előkészítsék a talajt a kaukázusontúli vidék újbóli bekebelezéséhez. Készültek katonai beavatkozásra is. A helyzet kritikus volt. Törökország követelte a breszti békeszerződés feltételeinek teljesítését, amit Szov- jet-Oroszországgal kötöttek, s melynek értelmében a grúz nép akaratának kinyilvánítása nélkül Dél-Grúzia jelentős részét Törökországhoz csatolták. A török kormány ultimátumára, hogy adják át ezeket a területeket, Kauká- zusontúl kormánya nem tiltakozott, miután az azerbajdzsán fél, finoman kifejezve várakozó álláspontra helyezkedett. Ennek következtében a Kaukázusontúli Szejm széthullott, május 26-án Grúzia kikiáltotta függetlenségét, és nem ismerte el a breszti békét, melyet szerinte két olyan kormány kötött, melynek nincs joga rendelkezni Grúzia sorsa felett. A török ultimátumot visszautasították, s kénytelenek voltak fegyverrel megvédeni hazájukat s támaszkodni Törökország szövetségesének, Németországnak a közbenjárására, mely jogosnak tartotta a grúz kormány álláspontját. A török terjeszkedés veszélyét, melyet napjaink bolsevikjai, az „Abház levél” szerzői nem vesznek figyelembe, a bolsevikok akkor, 1918-ban világosan felismerték: „A török támadás körülményei közepette felmerült annak reális veszélye, hogy a törökök elfoglalják a Kaukázusontúlt” - írja A. Mentesasvili és A. Szurguladze cikkében, melynek címe „Csak tények és dokumentumok”.

Nos, Nugat-Kaukázus bolsevikjainak 1918 februárjában Kutaisziben tartott konferenciája ezért hívta fel a helyi bolsevik szervezeteket, hogy ne támadják a kormányt, és fordítsák minden erejüket a haza védelmére. Az országon belül ugyanis voltak Törökország felé orientálódó erők. így például Abházia vagyonosabb rétegei támogatásért fordultak Törökországhoz, arra számítván, hogy a török hódítók segítségével fojthatják el a szovjethatalmat. (A Grúz SZSZK Központi Archívuma, 1823 fond, op. 2. d. 1. 208. 1.). Ennek kapcsán jelentette A. Schenkeli a Grúz Nemzeti Tanácsnak: „A törökök elhatározták, hogy csapatokat küldenek, hogy elfoglalják Szuhumit s megkezdték a felkészülést a hadjáratra. Ám hamarosan tudomásukra jutott, hogy csapataink elfoglalták Szuhumit, és elűzték onnan a bolsevikokat. Ez a hír úgy hatott rájuk, mint derült égből a villámcsapás. Ugyanis nem várták az események ilyetén fordulatát, s ezért kénytelenek voltak lemondani terveikről.” (Ugyanitt.) Az abház módosabb osztályok vezetői ezután sem tettek le arról, hogy hatalmukat török segítséggel szerezzék vissza. A grúz csapatok Szocsi környéki előretörését felhasználva (Gyenyikin ellen támadtak) a törökök 1918. június 28-án deszantot tettek partra Szuhumitól délre, a Kodori folyó közelében. A 800 fős csapatot A. Servasidze vezette. Abházia Népi Tanácsa határozottan tiltakozott a deszant ellen. Maznyijev tábornok (Mazni- asvili - a Grúz Demokratikus Köztársaság tábornoka) a Szuhumi felé vezető utat védve, állásokat foglalt el a Kodori folyó jobb partján. Az idejében tett

629