Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 7. szám - Roman Miminosvili-Guram Pandzsikidze: Az igazság Abháziáról

ha nem két testvérnép rokonságának a kifejeződése, melynek elmélyülését minden lehetséges eszközzel megpróbálják akadályozni olyan személyek, mint az „Abház levél” szerzői, tovább folytatva a cárizmus népeket szembeállító és megosztó politikáját? A szerzők nem kívánnak arról beszélni, hogy az abház nép történelme során nem élt át szörnyűbb tragédiát, mint a muhad- zsirizmus.

Lássuk, mit írnak: „A XIX. század 60-as, 70-es éveiben több tízezer abházt erőszakosan telepítettek át az Oszmán birodalom határai mögé”. Ám arról hallgatnak, hogy ez kinek a bűne volt. Az olvasó azt hihetné, hogy a grúzok tették ezt. Mi több, a szerzők azt írják, hogy miután az abházok elhagyták földjüket, az oroszországi hatóságok más nemzetiségek képviselőivel kezdték az elhagyott helyeket benépesíteni, egy szóval sem említvén meg, hogy az orosz birodalom kényszerítette az abházokat szülőföldjük elhagyására: „Az abházok által elhagyott földeket a cári kormány bőkezűen szétosztotta a polgári és katonai hivatalnokok között, akik gyarmatosító céllal használták fel azokat. Ez a gyakorlat a múlt század 80-as, 90-es éveiben széles körben elterjedt.”

E szavak mögött ott az elképszető „felfedezés”: „Bármilyen különös, Grúzia elgyarmatosított ország lévén terveket dédelgetett Abházia bekebelezésére.”

Világos, mit sugallnak a szerzők, Igaz, muhadzsirizmussal közvetlenül nem vádolnak bennünket, ám azt vetik a szemünkre, hogy megkívántuk a zsíros falatot s megpróbáltuk magunkhoz kaparintani!

Grúz történészek tapintatosan kikerülik az „Abház levél” egyik kínos részletkérdését. Mi azonban, bocsássák ezt meg nekünk a szakemberek, nem leszünk ennyire elnézőek. Futólag megemlítvén a muhadzsirizmust, s nem magyarázván meg, hogy mi vezetett ehhez a tragédiához, azt írják, hogy 1810-ban Abházia kapcsolatot létesített Oroszországgal, ám Szafarbej Ser- vasidze egyezsége a cári udvarral még nem jelentette a csatlakozást. Törökország (mely az „Abház levél” szerzői szerint csupán névlegesen gyakorolt fennhatóságot Abházia felett) sokáig nem vonult vissza, sőt, még helyőrséget is állomásoztatott Szuhumiban. Abházia valós csatlakozása Oroszországhoz csupán 1864-ben történt, amikor Abháziéban létrehozták az orosz közigazgatást s Abházia uralkodó hercegét, Mihail Servasidzét Voronyezsbe száműzték, ahol egy év múlva el is hunyt. S alig egy évvel később hatalmas zendülés tört ki Abháziéban, melyet a cári hatóságok tűzzel-vassal elfojtottak. A nép kissé erőt gyűjtött, s 1877-ben még határozottabban lépett fel. Ezt követte az abházok tömeges áttelepítése Törökországba (muhadzsirizmus). A cári kormány ezután olyannyira bizalmatlan lett az abházokkal szemben, hogy az abház férfiakat katonai szolgálatra sem hívták be (ezt mellesleg sok helybéli grúz úgy használta ki, hogy abháznak vallotta magát). Az „Abház levél” szerzői erről végképp hallgatnak, mert különben összeomlik az abházok Oroszország iránti „szeretetének” koncepciója és ezzel együtt reményeik is.

A szerzők véleménye szerint először a muhadzsirizmus után jelentkezett a grúz sovinizmus, és kezdődött az abházok asszimilálása. Ez, állításuk szerint „azután tetőzött, hogy a mensevikek hatalomra jutottak Grúziában”.

1918-ban a mensevikek vérbe fojtották Abháziéban a szovjethatalmat, mely 40 napig fennállt, és végigpusztították Dél-Oszétiát s nekiláttak az itt élők erőszakos elgrúzosításának.

628