Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 7. szám - Bíró Margit: A grúzok (tanulmány)
KÖZÉPKORI FÉNYKOR A 10. század végére kedvezően alakultak a feltételek az egységes Grúzia megteremtésére, ami III. Bagrat király (975-1014) nevéhez fűződik. A feudális monarchia meggyorsította a nyugati és keleti grúzok összeolvadásának már régóta tartó folyamatát. A grúz állami és egyházi nyelvvé vált. A 11. század második felében a szeldzsuk-török támadásokkal járó átmeneti zavarok után megkezdődött Grúzia fénykora. E korszak TV. (Építő) Dávid (1089-1125) uralkodásával vette kezdetét, és Tamar királynő (1184r-1213) halálával ért véget. Grúzia Elő-Ázsia leghatalmasabb államává vált. IV. Dávid először behódolásra kényszerítette az elégedetlenkedő világi és egyházi főurakat, majd az egyház és a hadsereg átszervezésével erős központi hatalmat teremtett. Ezután sorra felszabadította a török kézen lévő grúz területeket. Győzelmei nyomán Sirvánt és Örményország egy részét is Grúziához csatolta. Tamar királynő sikeres hadjáratokat folytatott a törökök és a perzsák ellen, és a Fekete-tenger déli partvidékén Bizánctól is jelentős területeket hódított el, ahol létrehozta a trapezunti királyságot. Ezenkívül egyes kaukázusi hegyi népekre, így az oszétekre, cserkeszekre és durdzukokra is kiterjesztette Grúzia fennhatóságát. Ez idő tájt születik meg a grúz irodalom legbecsesebb alkotása, Sota Rusztaveli romantikus eposza, A párducbőrös lovag, amelyet szerzője Tamar királynőnek ajánlott. 1243-ban a mongolok végigpusztították az országot. A központi hatalom ismét szétesett. V. (Ragyogó) Giorgi király (1314—1346) ugyan rövid időre helyreállította az ország egységét, 1386-ban azonban megjelentek Timur Lenk hordái, amelyek 1403- ig nyolc alkalommal rohanták le Grúziát. A 15. század közepétől a délről támadó szeldzsuk-törökök, a 16. századtól pedig a délkelet felől támadó szefevida Irán szorongatta a grúzokat. Az ország ekkorra több királyságra és fejedelemségre esett szét, amelyek nem voltak elég erősek ahhoz, hogy eredményesen küzdhessenek a két mohamedán óriás ellen. A törökök és a perzsák 1555-ben felosztották egymás között Grúzia területét: a nyugati rész török, a keleti perzsa fennhatóság alá került. OROSZ VÉDELEM, OROSZ FENNHATÓSÁG A 18. század második felében erőskezű királyok kerültek a vazallus államok élére: a keleti részen II. Erekle, a nyugatin pedig I. Solomon. Ők a keresztény orosz birodalommal való szövetségben látták az egyedüli esélyt országaik megmentésére. Oroszország az 1783-ban megkötött georgijevszki traktátus értelmében vállalta Kelet-Grú- zia védelmét. Azonban az 1781 őszén kitört balkáni orosz-török háború során a cár - a szerződést megszegve — kivonta csapatait Grúziából, így Aga Mohamed kán perzsa serege 1795-ben szinte védtelen országot rohanhatott le. A perzsák felégették és kifosztották Tbiliszit és a környező városokat. Végül I. Pál cár — a grúzok szorongatott helyzetét kihasználva - 1801-ben az orosz birodalomhoz csatolta Kelet-Grúziát. Nem sokkal ezután behódoltak a Nyugat-Grúzia területén lévő hercegségek és az imereti királyság is. A cári fennhatóság alatt a grúz egyház is elvesztette önállóságát, és száz éven keresztül a moszkvai patriarcha joghatósága alá tartozott. KÖZTÁRSASÁGI EPIZÓD Az első világháború következtében a cári rendszer összeomlott. 1917. március 18-án az ideiglenes orosz kormány létrehozta a Különleges Kaukázuson-túli Bizottságot, amely elvileg Grúzia vezető szerve lett volna. Ezt azonban fokozatosan háttérbe szorította az ekkor kialakult kettős hatalom másik ága, a munkás-, katona- és parasztküldöttek központja. 1917. november 11-én Tbilisziben ideiglenes kormány alakult 602
