Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Bohár András: Az avantgárd költészet lehetőségei az elmúlt két évtizedben
mutatott, amelyben az autonóm egyén szabadsága a végső- és kezdőpont, ami ugyan kezdetben „kiterjedés nélküli” pont volt, de egzisztálása mégis megszüntethetetlennek bizonyult. Valahogy ez a talán kissé ezoterikus metafora jellemzi legjobban az avantgárd költészeti törekvéseket felvállalókat. Mégpedig nemcsak azért kerültek ebbe a helyzetbe, mert gyökeresen szembenáll- tak, ha sokszor nem is tudatosítva, a marxista-leninista kánonesztétikával, de egzisztenciájuk szabadságigényénél fogva egy nyitott kultúra igényét fogalmazták meg. És így a kör bezárul. A pusztán esztétikai értékek radikális megvalósítása etikai tett, és így közvetve a politikum számára az autonóm egyén „kiszámíthatatlansága” jelenik meg. De túl a politikai jelentésmezőn, néhány művészeti szférát is érintő következménnyel is számolhatunk. Elsősorban a hazai intézményi struktúra és alkotói magatartások lehetséges pluralizmusával. S olyan nyitott kulturális horizonttal, amelyben az emberi és művészi kommunikáció a maga teljességében leginkább megvalósulhat. JEGYZETEK 1 Elitkultúra és alternatív kultúra fogalmai, ill. szembenállásuk (ami a tárgyalt időszakban jócskán elhalványult) csak azt hivatottak jelezni, hogy a legális elit kultúrájával szemben vagy amellett jelentkezett a féllegális és illegális elit alternatívaként is felfogható tevékenysége. A legális, féllegális, illegális elit fogalmainak tartalma és terjedelme éppúgy változott az elmúlt évtizedekben, mint a bennük szereplő személyek. Ennek feltérképezése és az egyes irodalmi irányzatokkal való kapcsolatuk érzékeltetése és felderítése azonban már túlmutat tanulmányom vállalt feladatán. 2 Az ideologikus beszédmód irodalomban is jelentkező diszkurzusát jól mutatja A hetvenes évek magyar irodalmáról című, a Kossuth Könyvkiadó (1979) gondozásában megjelent kötet. Itt Szerdahelyi István és Tóth Dezső a szocialista társadalomba vetett hit és a szocialista realizmus elsődlegessége mellett érvelnek, előtérbe helyezve a szocialista fejlődés dinamikáját, míg Szilágyi Ákos már jelezni tudja az immanens esztétikai értékelés irányait is. 3 Fasirt avagy viták a Jiatal irodalomrólMagvető Könyvkiadó, 1982. 36. o. 4 U. o. 84-85. o. 5 U. 0.95.0. 6 Tóth Gábor: Information-Contrainformation Edi- zioni Modullo 1973. A vizuális-szemantika olyan analitikus-experimentáló módszer, mely a funkciójától elidegenedett betű-jel lehetséges informatí- váit kutatja. Épp ezért a metódus az eredeti vizu- ál-információktól mindinkább absztrahál, hogy ezen absztarahálási folyamatokban felmutassa a létrejött újabb jel modulációkat. A vizuál-szeman- tika nem törekszik esztétikai energiák felszabadítására, sokkal inkább látens informatívákat tesz kommunikálhatóvá. 7 Érdemes felidézni a hazai fogadtatás jellemző mozzanatait. A vizuális szemantikai kísérletként jegyzett produkciókat az Élet és Irodalom hasábjain grafikaként megjelentethette a költő. De mikor a íőszerk esz tőben valahogy tudatosult, hogy ez tulajdonképpen vizuális költészet, akkor azonnal leállította a közléseket. Ez csak egy kiragadott, de oly jellemző példa a műfajok áthághatat- lanságának szentségére, ill. az irányzat hivatalos minősítésére. 8 Tóth Gábor: Végső hang. Buddhista misszió, 1988. 28. o. 9 Hajas Tibor. Magyar Műhely. Párizs, 1986. 27. o. 10 Szkárosi Endre: A szóbeliség szabadsága. Alföld, 1992/1. „Az oralitás jelentősége nemcsak az alkotások létrehozásában és működésében mutatkozott meg, hanem - mivel a nyomtatás, illetve általában a hírközlés az állampárti hatalom kezében volt, amely elvileg és gyakorlatilag is szelektíven, illetve kifejezetten tiltóan működött e kulturális szféra vonatkozásában — az informálásban, az alternatív hírközlésben is, amely szinte teljes egészében szájhagyomány útján funkcionált, mégpedig igen gyorsan és hatékonyan. (...) Az oralitás közege így egy, bár szűkre szabott, de mégis reális alternatív szabadság dimenzióját sejteti meg ebben az időben.” 11 KA! KÁ! KÁ! Magvető, 1986. 17. o. „Vigyázz, ne lépj az irodalom nullájába, belcragadsz! Rázd le magadról, és fordulj az élethez, a hús-vér emberekhez, fordulj a testhez, fordulj a befejezetlen, kezdetleges, értelmetlen, kisszerű, nevetséges, kétségbeejtő mindennapokhoz! Rúgj a nembeliség kongó valagába! A mindennapokat szólítsad meg! Kerüld a ma bevett irodalmi formákat mielőtt az irodalom kivet magából! Aki nem ezt teszi, maga is nullává foszlik.” - írja Szilágyi Ákos, a csoport teoretikusa. 12 Erdély Miklós: Művészeti írások. Képzőművészeti Kiadó, 1991. 122. o. 13 Keresztury Tibor: Fél terpeszben. Magvető, 1991. 37. o. „Amint jeleztem, alkatilag hűtlen költő vagyok, értem ezen azt, hogy velem nehezen lehetne iskolákat vagy műhelyeket alapítani, mert én egyiket sem tudnám sokáig elviselni: részint beleunnék, részint rutinból csinálnám, ami talán a dilettantizmusnál is rosszabb, mert hithiány miatt alacsonyabb rendű nála. Amikor valamelyest önállóságra ébredtem, úgy értem, költői önállóságra, eldöntöttem, hogy ezentúl csak a saját elvárásaimnak kívánok megfelelni. 551
