Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 6. szám - Bohár András: Az avantgárd költészet lehetőségei az elmúlt két évtizedben
egyenetlensége miatt, „csak” a lazításra volt ereje. A Fölöspéldány csoport KÁJ KÁ! KA! antológiáját 4 évig fektették, a megjelenéskor a csoport már majdnem teljesen szétszéledt. A Jelenlét Szógettó antológiája, amely a hatvanas évek végétől a hetvenes évek végéig kísérte az avantgárd meg nem jelent dokumentumait, csak 1989-ben jelenhetett meg. A Médium-art experimentális költészeti antológia is jó három évet várt a megjelenésre (1990). Mindezeket pusztán jelzésértékű tényfelsorolásnak szántam. Azt azonban mindenképp leszögezhetjük, hogy az underground-avantgárd levegőhöz jutása, a második nyilvánosságból való kitörése, csak a 80-as évek közepétől vált lehetségessé. Tehát az intézményi feltételek, mind a folyóiratstruktúra, mind a könyvkiadás, mind az egyéb publikációs lehetőségek majdhogynem a tárgyalt korszak egészében a második nyilvánosságba szorultak. Ebből az is következett, hogy egyrészt ezek az alkotások megmaradtak egy szűk vagy csak nagyon kis hatósugarú egzisztenciálisesztétikai aurában, másrészt az is világosan látható, hogy akik ebben a közegben kitartottak művészi elveik mellett, azok következetes életmű létrehozására is képesek voltak. Mégha paradox módon ez sokszor hallgatásban, relatív ismeretlenségben, könyvek hiányában is mutatkozott meg, mégis egy felbecsülhetetlen előnnyel járt. Hiteles etikai alapállást mutatott föl az esztétikum autonómiájának irányába. Hogy ennek milyen előnyei és hátrányai voltak, s mindehhez hogyan viszonyultak a radikális-eklektikusok, az már a következő kérdés. A RADIKÁLIS-EKLEKTIKUSOK PARADOXONAI Míg az underground-avantgárd alkotók kapcsán az intézményi formákkal szembeni etikai-művészi magatartást emeltük ki, addig a radikális-eklektikusoknál az esztétikai pozíciókra helyezzük a hangsúlyt. Itt már inkább a művészeti nyilvánosság és a személyes, ill. csoportos térnyerés volt az alkotói tát. „Ki szedi össze váltott lovait, / ha elhulltak, / ki veszi a nyakába? ki teszi meg mégegyszer az utat / értük, visszafelé, hiába?” — írja Tandori Dezső az 1968-as Töredék Hamletnek című kötetében. És ezzel egy új, befelé figyelő verstípus kezdőakkordjait szólaltatja meg. A hatvanas évek váteszi szerepét odahagyva egy fanyarabb, ironikusabb, egzisztenciális megközelítettségű fejezet nyílik a lírában. Ez csak az első mérföldkő, amely az új lapokat jelezte. A másik vonal a Nagy László erkölcsiségét és költői örökségét újragondoló, újraformáló törekvésben keresendő. De jelentkezik az esztétikum horizontján az ironikus, groteszk töltetű poétika (Szilágyi Ákos) és a kassáki motívumokat idéző szabadvers típusa is (Zalán Tibor). Csak azért jeleztem néhány irányt, mert mindvégig megmaradt ennek az alkotói magatartásnak az a sokfélesége, radikális-eklektikája, amire már a tipológia meghatározásánál is utaltam. Hogy ez milyen pozitív és negatív hatással volt a kultúra és a művészeti élet egészére, arra próbálok majd választ keresni néhány alkotó munkásságának interpretációja során. Szimptomatikus értékű, amit Zalán Tibor az avantgárd hazai szellemiségéről, egyáltalán a csoportosulásról, ill. annak buktatóiról és az alkotói magatartásról mond.13 Ez természetesen elfogadható, de emögött a magatartás mögött egy olyan struktúra húzódik, amely nagyon nehezen fogadta az újításokat. Zalán első, hagyományos vonalverses kötete irodalmi díjat is kapott, a második, az Opus N3 Koga már sokkal mérsékeltebb sikerű volt. Pedig színvonalát, formakísérleti gazdagságát tekintve egy valódi költői útkeresés jegyeit mutatta fel. Az elmozdulások széles skáláját követhetjük nyomon, a hagyományos szabadversektől a kassáki képverseken át a konkrét vizuális költeményekig. Majd később megint hagyományos verseskötetek következtek, egy a betiltás „megtisztelő” rangját is kivívta magának, és végül egy reprezentatív kiállítású, szintén radikálisan-eklektikus kötet, a Hagyj még idő című következett. Ha ennek a jelzett sornak csak a pozitívumait említjük, akkor a következőkkel kell számolnunk. A hagyományos verstípus felbomlását kísérhetjük nyomon, megjelenítve azt az avant547
