Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 6. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (regényrészlet)

MONOSZLÓY DEZSŐ

A gödölye dicsérete

REGÉNYRÉSZLET

IV.

Csenge, amióta nagy utazásunkról hazaérkeztünk, ki-ki saját otthonában tűnődhet élményein. Hónapok teltek el, s még csak most igyekszem megfogalmazni, főleg magamnak, tulajdonképpen mi történt. Nem levél ez, talán el se küldöm, a hullámzó valóság nehezen továbbadható. Kicsit úgy érzem magam, mint azon a szőlődombon, amikor asszonnyá válásod csodájáról álmodoztam, és egyszerre minden hintázni látszott, a szőlőfürtök, a ház, a gombával teli erdő, a múltam is, amely hozzád készülődésemben ringó szőnyeget görgetett elém. Aztán véghezvivődött, ehhez a rettenetes szóhoz hasonlító körülményességgel, valójában egyikünknek sem okozott örömet, neked fájt, engem bosz- szantott. Persze ez sem igaz, legalábbis nem így. Mert ugyanakkor mindketten végtelenül örültünk, hogy sikerült egy jelentős árkot átugrani. A szavakra már nem emlékszem, a te szavaidra és az enyémre sem. Valószínűleg nem mondtunk semmi világrengetőt. Két ember, aki szereti egymást, csak a bibliában szónokol különösen szépen, lásd Énekek éneke. A szeretők beszéde inkább Hemingway hőseihez igazodik. Igyunk whiskyt, igyál whiskyt, én is iszom. Ami különös, hogy nem unatkoztunk. Mert előbb-utóbb mindent meg lehet unni, a vendéglőket, a kávéházakat, szállodákat és egymást is. Ez nem következett be. De vajon van-e ennek jelentősége? Arra, hogy egy elsőosztályú szállodában kibírtunk három vagy négy hetet, anélkül, hogy megfojtottuk volna egymást, lehet-e életet építeni? Apropó, az életépítés gondolata amúgy is eget verő ostobaság, legalábbis az én esetemben, aki éppen távozni készül. Szabatosabban kellett volna meghatározni: lehet-e egy élet fináléját ilyesféle felületes tapasztalatokra építeni? Sajnos, alighogy egy gondolatba fogódznék, amely oltalmazóan tovább vezetne, máris fonákjára fordul, mintha az öröm valami titokzatos rosszat rejtegetne, s a rossz, a tőle való menekülés hozná a katarzist. Valahogy így, nagyon jól éreztem magam veled, elég baj, ha így volt, ideje lenne ezzel az érzéssel leszámolni. Vagy még ez sem helyes végkövetkeztetés, mert mi az, hogy jól éreztem magam veled, hiszen gyakran veszekedtünk, ami nem meglepő, hiszen te elég önfejű vagy én meg ingerült. Csakhogy a veszekedések utólagosan igen kedvessé változtathatók, arról nem is szólva, hogy mindig te voltál az engesztelő, márpedig ezzel a tulajdonsággal eddigi gödölyéim nemigen voltak megáldva. Ilyenformán csak veszekedtünk, de sohase vesztünk össze, te nem engedted, hogy a futó harag komoly feszültséggé váljon, és a körülmények is kedvezően játszottak össze. Úgyis mondhatnám, segítségünkre siettek, ami megint helytelen meghatározás, mert az ál495