Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (próza)

Amikor csont-bőrre fogyva orosz fogságból sikerült megszöknöm, egy aranyos asszonyhoz menekültem. Ágyában aludtam hetekig, mert ez volt az egyetlen fekvőhely a félig lebombázott lakásban. Akkor ott, közvetlen közelében, anélkül, hogy a közös ágyban kettőnk közt bármi történt volna, egyedül a domborodó hasra tudtam gondolni. Ó végül útra kelt, saját életét tette kockára, s a hídtalan folyón, hidak roncsai közt, bérelt csónakon, a megszállt városban megkereste a nagyhasú gödölyét és magával hozta. Napokig tartott a vállalkozás, pedig csak az ismerős folyó választott el egymástól két városrészt. De orosz járőröket kellett kerülgetni, elzabrált csónak helyett új csónakra alkudni. Ez a nő volt az igazi gödölye, a legigazibb mindegyik között. Mostanában néha, ha megreccsen az agyam, úgy rémlik, ő egyenesedik fel ülő helyzetben, s az ablak felé kémlel. Lehet, a férjét várja haza, aki szintén orosz fogságban van, s ki tudja meddig marad ott. Az is lehet, arra vár, hogy megöleljem. Hiszen főz, mos rám, megmaradt szegénységéből mindenét megosztja.

Később még vállalkozótársak is lettünk, ez is maradt életem első és utolsó vállalkozása. Apósa elfalazott pálinkáit váltjuk Napóleon-arannyá, abból veszünk az apóstól újabb pálinkákat, négyzetreemelési nyereséggel, megy is az üzlet a közös ágy körül, alig lehet átlépni a pálinkásüvegeken. Az egész szobát elárasztják és még forgótőkével is rendelkezünk. Vállalkozásunk ugyan nem veszélytelen, szénnel, tüzelőfával eltakart ruháskosárban szállítjuk a pálinkát az átvevőknek, s reszkető trottyoknak kell álcázni magunkat, nehogy valami szemfüles orosz katona fogságba ejtsen, vagy belénk eresszen egy sorozatot. Ló- és emberi hullákon mászunk át, meg olyan hulla is akad, akinek fel van tűrve karján az ing, s majdnem vállig sorakoznak a karórák rajta. Orosz katona azért nem nyúlt hozzá eddig, mert az órák nem járnak, a halott előző nap elfelejtette felhúzni őket..Szóval veszélyes ez a vállalkozás, de a veszély is a gödölyékhez tartozik, lehet, csak áttételesen, inkább úgy, hogy mellettük rendíthetetlenné szellemül át a társ. Mert valahogy így van.

Egyik gödölyémmel ismeretlen afrikai utakon, New York-i Central-park- ban éjjel, habár nem vagyok hős, hősként masíroztam. Valószínűleg az ő glóriája védett. Rendőrspiclik és brigantik ellenében is ő állt közénk és kissé megtámadhatatlanná váltam általa. Milyenek is hát a gödölyék? Tolsztoj galambjai és Dosztojevszkij ördögei ülnek a vállukon, Lagerlöff Zelma szánjában repülnek, ha rájuk gondolok, tudom, nem halott az isten, nincs Szalámi Joe-nak igaza, érdemes élni, valamiben hinni lehet. Ezt persze csak magamban motyogom, nehogy Szalámi Joe kiröhögjön. Mert ekkora zagyvaság magam előtt is szégyenletes.

A helyi uszodában persze könnyen megtelik mindenféle zavarossággal az ember feje. Egy kölyköt figyelek, aki az uszoda szélén fekszik, kezében üres üveg. Néha belemeríti az uszoda vizébe, s azzal locsolja magát. Ha kiürül, megint megtölti az üveget. Ágostonnal a tengerparton. Ez épp olyan hülye asszociáció, mint Dosztojevszkij és Lagerlöff Zelma. Ez forog a fejemben, bár már az eukaliptusz-szobában inhalálok. Lehunyom a szemem, csípi az illat. Lassan újra megindulnak a zöld dresszbe öltözött síkfutó bokrok. De mielőtt félúton békává változnának, visszafordulnak, oda, ahonnan gyökereiket kitépték a földből, oda, ahol valamennyi gödölye bölcsője ring. Mindegyik gödölye más. Valószínűleg csak a távolság mossa egyetlen látvánnyá őket.

41