Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Gyurácz Ferenc: A valóság mitológiája - Lökkös Antal: Góri krónika
terébe jutott - nevezetesen amikor a Magyar Műhely és az Új Sympósion lettristáinak írásmódját megismerte —, akkor tudatosan változtatott addigi gyakorlatán. Ez a kitérő akkor is hasznos lehetett számára, ha önmagában nem hozott minőségi fejlődést. A költőszerep, a „poétaság”, az irodalmi szakember Péntek csúfondáros hangnemének tárgya. Ez mégsem jelenti, hogy mellékesnek tekinti a költői személyiséget, sőt: verseinek talán ez a legfontosabb, legkarakterisztikusabb eleme. Olyan ember szemével látja s ítéli meg a dolgokat, akiből nem lehet örömkatonát vagy szolgálatkész hivatalnokot faragni, aki nem hagyja átverni magát, se megtéveszteni, se megfélemlíteni, s - József Attilával szólva - „csalás nélkül néz szét könnyedén”. Ráadásul Péntek hajlamos a dolgok fonákjára tekinteni, olykor filmburleszkba illő humorral. Az úgynevezett „kisember” önvédelmi rendszerét alakította ki magában, s ahogy „fölnéz” a rangosakra és hatalmasokra, szeme sarkában félreérthetetlen az irónia. Ez — megint József Attilával szólva - az „okos urak közt játszottam a bambát” magatartása, melyet sokszor hallhattunk az elmúlt időszakban így módosítani: „okos elvtársak közt játszottam a bambát”. Vannak leplezetlen vádszavai is a hetvenes évekből s későbbről. Albérlőként barakkélményekké, koncentrációs lágerélményekké stilizálja élethelyzetét, mintha a Gu- lágról tudósítana. Ez azért mond valamit a társadalmi környezetéről. Tud felháborodni akkor is, amikor a cinikusát játssza. És önmagát sem kíméli diagnózisaiban: az Önhá- mozás a belső üresség verse, mely Ibsen Peer Gynt-jének híres hagymahasonlatára épül. És költő voltát is gyakran érzi nevetségesnek - a Fiatal költők, 1969, vagy a sokkal későbbi „Fiaim, csak...” a költészet ellehetetlenüléséről ad hírt. Ezek nem a szokásos „műhelygondok”, melyekről annyit hallhatunk, hanem a személyiségben végbement hit- és hitelvesztés bevallásai.. Péntek Imre is már negyedszázados költőpályára tekinthet vissza. Tartok tőle, hogy még nagyon sok fonáksággal kell szembenéznie a társadalomban. Lesz még min ironizálnia. (Vörösmarty Társaság, Székesfehérvár, 1992) GYURÁCZFERENC A valóság mitológiája LÖKRÖS ANTAL: GÓRI KRÓNIKA Az 1928-ban született író ahhoz a nemzedékhez tartozik, amelynek sorsát a háborút követő politikai változások alapjaiban határozták meg. Lökkös Antal szerzetestanári pályára készült, majd fizikai munkásnak állt, és esti tagozaton egyetemi tanulmányokat folytatott. Az 56-os forradalom után Géniben telepedett le, ahol magyar-la- tin-francia szakos diplomát szerzett. Nyugdíjba vonulásáig a genfi Egyetemi Könyvtár munkatársaként és a Könyvtárosképző Intézet tanáraként dolgozott. Szakirodalmi munkássága mellett viszonylag rendszeresen jelentette meg szépirodalmi műveit - verseket, meséket, elbeszéléseket, irodalmi paródiákat, könyvismertetéseket - az 478
