Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)
a kapitalista viszonyok kibontakozását, újabb polgári reformok sorát nyitotta meg. Viszont a legjobb minőségű főiddel rendelkező Ukrajnában valóságos „földindulást” eredményezett: a nagyobb birtokkal rendelkező birtokosok a lehető legkisebb földhöz juttatták volt jobbágyaikat, a megváltási összegeket viszont a lehető legmagasabban állapíttatták meg. így a földhöz jutott jobbágy azonnal igyekezett megszabadulni földjétől, hiszen azon sem megélni, sem a tartozásait teljesíteni nem tudta. A kevésbé tehetős nemesi családok jelentős része az anyagi romlás lejtőjére jutott: az utóbbiak vagyona nem annyira földjükben, mint inkább parasztjaikban állott. Sok esetben a jobbágyai már nem is az urasági földeken, hanem a városokban éltek, innen fizették uruknak kötelező adóikat. Ilyen körülmények között a személyi függés eltörlése megsemmisítette áddigi létalapjukat, ráadásul a földek kiosztása is további romlást eredményezett számukra. A cári rendelet azonban nem volt tekintettel sem a parasztságra, sem a kevésbé tehetős birtokos rétegre. A birtokos szerkezet alaposan átformálódott: a földektől szabadulni akaró új birtokosok az állam által juttatott földeket vagy egykori uraiknak adták el, vagy az ekkor jelentősen meggazdagodó nagyparaszti rétegnek. Igen felgyorsult a városokba való áramlás, elsősorban az ukrajnai kohászati és bányászati területek felé. A falvakban maradt törpebirtokosok vagy földjüktől megszabadulni kényszerült parasztok a nagybirtokok zselléreivé váltak, igaz a nagybirtokok számára igen olcsó munkaerőt biztosított a nagyarányú orosz betelepítés. A városok eloroszosítása viszont az iparosodással is összefüggött. Általában a múlt század derekától vált intenzívvé Ukrajna oroszosítása, amelynek célja az összefüggő ukránok lakta vidékek és városok „fellazítása” volt. Ezzel is gyengíteni lehetett az egyre izmosodó ukrán nemzeti mozgalmakat, amelynek központja Kijev és az egyre fejlődő ukrajnai városok voltak. Az Orosz Birodalomhoz került egykori lengyel királyság területén a lengyel-ukrán ellentétek az 1860-as években sem csitultak, amit jól jelképez az 1863. évi lengyel felkelés. Tényként kell tudomásul venni, hogy az ukrán parasztság ellenségesen viselkedett a lengyel felkelőkkel szemben, sőt az orosz csapatokat segítette a kibontakozó partizánháború felszámolása idején. Annak ellenére, hogy az ukrán értelmiség és a parasztság egy része megértette a lengyel felkelés céljait, az ellenséges magatartás főleg az ukránok hagyományos lengyel nemesgyűlöletében keresendő. A 19. század második felében a galíciai ukránok helyzete tovább romlott mind a mezőgazdaságban, mind pedig az ipar területén. Itt a használatban levő földterületek 23%-án működött a kis- és törpebirtokosok tömege (az összes birtokos 80%-a), számuk egyre csökkent. A nagybirtokok egyre inkább értékesítési gonddal küzdöttek, hiszen a Monarchia belső piacán a magyarországi versenytársakkal kellett megküzdeni, exportlehetőségeiket szinte megfojtotta az 1880-as évektől az európai piacokra dobott olcsó amerikai gabona és egyéb mezőgazdasági termék. Az önköltségek csökkentése a bérek leszorításával és a további gépesítéssel volt lehetséges, de az utóbbit csak magas kamatterhek mellett felvett bankkölcsönökkel tudták elérni. A falvakból elindult az elvándorlás, de ennek Galíciában igen komoly akadályai voltak: a városok ipara fejletlen volt, ez munkaerőt alig fogadott, viszont az ausztriai és a csehországi ipar munkaerő-szükségletét ellátták az osztrák és a cseh területek. A sürgős mezei munkák idején, elsősorban aratáskor, a galíciai ukrán parasztok tízez461
