Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)
Oroszországban azonban semmilyen lényeges változás nem történt. A cári birodalom nagyobb megrázkódtatások nélkül vészelte át a forradalmi időket, sőt éppen a cár bocsátott jelentős katonai erőket más népek forradalmának és szabadságharcának leveréséhez. Oroszországban minden változatlan maradt, a cár továbbra is fenntartotta a régi feudális rendszer kelet-európai formáját, a robotoltató majorsági gazdálkodási formát. Az már 1849-ben is világossá vált, hogy ez az állapot soká nem tartható fenn. Az is világossá vált, hogy az itt is erősödő kapitalista elemek mind a mezőgazdaságban, mind pedig az iparban feszegették a régi kereteket. Ez a folyamat a forradalmi idők elmúltával folytatódtak, sőt egyre gyorsultak. A mezőgazdaság fejlődése Ukrajna területén volt a leglátványosabb, amelynek következtében egyre világosabbá vált, hogy a robotmunka kora lejárt, sokkal intenzívebb munkaerőre lett szükség. Az ötvenes években egyre többen akadnak a fóldesurak között, akik robotoló jobbágyaikat pénzbeli adóztatásra állítják át, vagyis lemondanak robotjukról azért, hogy ezután jelentős részüknek bérmunkásként való félfogadásával oldják meg problémáikat. A majorságok mindenütt beszerzik a gazdálkodáshoz szükséges felszereléseket, állatállományt, állandó cselédséget, béreseket alkalmaznak. A legtöbb nagybirtokos gépeket vásárolt. A pénzjáradékra való átállás nem volt könnyű folyamat, hiszen a földbirtokosoknak csak csekély hányada gondolkodott így, a többség még mindig a robotoltató mező- gazdaság formájában próbált többhöz hozzájutni. Viszont a parasztság rendkívül rossz helyzetbe zuhant, hiszen egyre nőttek az adók és ezzel egy időben a robotnapok száma is. A válsággal küzdő mezőgazdaság mellett Oroszországban is, így az ukrán területeken is megindult a gyáripar kialakulása, körvonalazódni kezdenek a későbbi nagy ipartelepek. A gyáripar megjelenésével aláhanyatlik a kézművesség, a tönkrement kézművesek nagy része beállt munkásnak, a segédmunkások nagy tömegeit viszont a földjeikről elmenekülő parasztok adják. Nagyobb munkaerőhiány sehol sem mutatkozott, kivéve a bányászatot, amely a további iparosodás energiaalapját képezte. A krími háborúban elszenvedett súlyos vereség után a cár elhatározta a jobbágykérdés végleges jogi rendezését, különféle bizottságokban éveken át tárgyalták a jobbágyfelszabadítás módozatait. Ennek nyomán jelent meg 1861-ben az a cári rendelet, amely az orosz jobbágyokat nemcsak személyi kötöttségeiktől szabadította fel, hanem a birtokukban levő földet is nekik juttatta megfelelő kárpótlás lefizetése ellenében, illetve ezt meghatározott munkaszolgáltatással lehetett helyettesíteni. A jobbágyok kötelesek voltak átvenni a juttatott földet, arról csak kilenc év elteltével mondhattak le. A cári törvény meghatározta a parasztoknak kiadható földek alsó és felső határát, a földbirtokosokra bízta ennek végrehajtását, de lehetővé tette nekik, hogy maguk szabhassák az átadandó föld nagyságát, a maguk javára „lehasításokat” eszközöljenek. Ezzel az utóbbi joggal a földbirtokosok jelentős része élt, különösen az ukrajnai területeken, elsősorban a feketeföldű termékeny területeken. Csak itt a jobbágyfelszabadítás alkalmával a parasztok a használatukban levő föld mintegy 25-30%-át elvesztették, a reform által kialakított parasztbirtokok jelentős része nem volt elegendő egy család életfenntartásának biztosítására. Igen bonyolult volt a megváltási összeg kiszámítása, amely újabb nehézségeket támasztott a reform következtében földdel rendelkező parasztság elé. Az tény, hogy a reform lehetővé tette 460
