Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)

kozákság vette kezébe. Az egyezmény értelmében ismét emelték a regisztrált kozákok létszámát, s Hmelnyickij megengedte, hogy az autonómia területére visszatérhessenek a lengyel birtokos nemesek. Ez utóbbit viszont a helyi ukránok fegyveresen megakadályozták, különben is az egyezményt egyik fél sem vette komolyan. A lengyelek túl soknak, a kozákok túl kevésnek tartották. A további harcot nem lehetett elkerülni, amelynek előkészítésére Hmelnyickij követei Moszkvában, Erdélyben, Svédországban jártak. A lengyelek 1651-ben támadásba lendültek, júniusban - Berestecsko mellett - ismét a tatárok átállásának köszönhetően - legyőzték a kozákokat, sőt a tatár kán magát Hmel- nyickijt is fogságba hurcolta. A győzelem után a lengyelek elfoglalták Kijevet, semmisnek mondták az adott autonómiát. Közben kiszabadult fogságából Hmelnyickij is, aki újjászervezett seregével megállította a déli irányba előretörő lengyeleket, s 1651 szeptemberében a zborowi egyezmény alapján újabb békét kötött. Ebben az ukrán autonómia csak Kijev környékére szorult vissza, és a lengyel birtokosok bántatlanul visszatérhettek ottani birtokaikra, a regisztrált kozákok létszámát is húszezerrel csökkentették.

Mint eddig is, ezt az egyezményt sem tartotta be az egyik fél sem, a lélegzetnyi szünetet erőgyűjtésre használták fel. Ezen igen rövid fegyvernyugvás idején Hmelnyickij az egyik fiának szerette volna megszerezni Moldvát, hogy ezzel megerősödve eredményesebben tudjon fellépni a lengyelek ellen. Egy lengyel sereg akarta útját állni, amit Hmelnyickij csapatai szétvertek, mélyen benyomult Moldva területére. Viszont ismét a krími tatárok kényszerítették visszavonulásra.

Hmelnyickij számára világossá vált, hogy külső jelentős segítség nélkül nem érhet el eredményt a lengyelek ellen. Már 1648-tól tárgyalásokat folytatott Moszkvával, hogy az ukrán területek autonómiájának elismeréséért uruknak tekintik az orosz cárt, csatlakoznak a moszkvai államhoz. A Béla Cerkov- ban megkötött egyezmény után, s főleg azt követően, hogy Oroszország megüzente a hadat Lengyelországnak 1653-ban, Perejaszlav városában az ukrán rada kimondta a csatlakozást az orosz cársághoz. A rada, a kozák vezetők és az ukrán városok küldöttei egyhangúan megszavazták a csatlakozást, hűséget esküdtek az orosz cárnak. A cári kormányzat viszont kötelezte magát az ukrán autonómia tiszteletben tartására, amelynek élén a választott hetman áll, az ukrán nemesség megtarthatta - hasonlóan a kozák vezetőkhöz és a városokhoz - privilégiumaikat, a regisztrált kozákság létszámát pedig hatvanezer főben állapították meg.

A kirobbant lengyel-orosz háború első évében az oroszok jelentős sikereket értek el, elfoglalták a Dnyeperig és a Berezináig terjedő területeket, bevették Szmolenszket, a következő évben orosz kézre került Belorusszia, Litvánia, Vityebszk, Minszk, Kovno és egy sor város. Ukrajnában Hmelnyickij aratta győzelmeit, elfoglalta Nyugat-Ukrajnát, Lvov és Lublin is a kezébe került. Az orosz-kozák sikereket segítette elő, hogy északról Lengyelországot X. Károly svéd király is megtámadta, aki János Kázmér ellenfelei hívására II. Rákóczi Györgyöt kívánta a lengyel trónra emelni. Viszont Oroszország semmi körülmények között nem akarta a svédek túlságos megerősödését és a Baltikumban való térnyerését, így 1656-ban békét kötöttek a lengyelekkel és velük szövetségben megtámadta a svéd seregeket. A következő két évben az oroszok sikert sikerre halmoztak a svédek ellen, sőt a lengyelek is szoron453