Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)

telenítette, egyik fiát meggyilkoltatta. Hmelnyickij először bírósághoz fordult panaszával, de miután ott kérelmét elutasították, elment a Dnyeper alsó folyásánál élő szabad kozákokhoz, ezeket felkelésre tüzelte, majd a lengyelek elleni harcra szólította fel az ukrán parasztokat is. Segítséget kért a krími tatár kántól is.

A lengyelek azonnal felismerték a fenyegető veszélyt és Potocki hetman vezérletével jelentős hadsereget indítottak el Hmelnyickij ellen, aki 1648 májusában a kozák-tatár hadakkal szétverték Potocki előhadait, tíz nappal később a lengyel fősereget is megsemmisítették. Ekkor több lengyel parancsnokkal együtt fogságba került Potocki hetman fia is. A győzelem megadta a jelet az általános felkelésnek, Ukrajna ukrán parasztsága és városi lakossága fegyverrel támogatta a kozákokat, elkergették a lengyel tisztviselőket, felgyújtották a lengyel nemesi házakat. Rendkívül elkeseredett és kegyetlen harcok dúltak Ukrajna vidékein. Ekkor halt meg IV. Ulászló lengyel király, és a lengyel királyválasztások szokásos zavarai lehetetlenné tették a kozák felkelés elleni erőkoncentrálást. A határozatlanságot csak fokozta, hogy a lengyel főurak egy csoportja engedményekkel akarta Hmelnyickijt leszerelni. Végül is a harci párt kerekedett felül, s a lengyel nemesi felkelés megindult a kozákok ellen, de amikor a kozákok megsegítésére siető tatár segélycsapatok megérkezéséről tudomást szereztek, jelentős részük megfutamodott. Hmelnyickij mintegy hetvenezer ember felett parancsnokolt. Béla Cerkva mellett - háromnapos csatában' - tönkreverte a lengyel sereg maradványait. Győzelme nyomán elérte Lvovot (Lemberget) és nyitva állt az út előtte Varsó irányában. A kozák felkelés ukrán nemzeti háborúvá szélesedett ki, amelyben a pravoszláv és a görög katolikus ukránok együtt harcoltak a lengyelek ellen.

1648 szeptemberében János Kázmért (1648-1668) választották meg lengyel királynak, aki tárgyalásokat ajánlott Hmelnyickijnek. 0 kénytelen volt elfogadni a lengyel király ajánlatát, hiszen seregében dúlt a pestis, élelmezési és lőszerellátási problémákkal is küzdött. Ettől függetlenül tovább folyt a küzdelem, főleg azután, hogy a lengyel király a krími tatárokkal kezdett egyezkedni. Hmelnyickij Moszkvához fordult segítségért, ahol sokat vártak a lengyel-kozák háborútól, de a háború kiszélesedésének veszélyét nem vállalták. Itt csak élelmiszert és fegyvert kaphatott. Viszont levélben kereste meg I. Rákóczi György erdélyi fejedelmet, s ebben felajánlotta neki a lengyel trónt, ismerve az erdélyi fejedelmeknek Báthori István uralkodásától kezdődő lengyel királyság utáni vágyukat. I. Rákóczi György már halálos ágyán feküdt, így a kozák-erdélyi kapcsolatok további építése II. Rákóczi Györgyre hárult. A kozákok Rákóczi Zsigmondnak, az új erdélyi fejedelem öccsének ajánlották fel a lengyel trónt, természetesen katonai segítség ellenében.

1649-ben a lengyel-kozák háború ismét fellángolt, hiszen a béketárgyalásokon a lengyelek csak csekély engedményekre hajlottak. A kozákok újabb két véres csatában győzedelmeskedtek. A döntés végül Zborownál következett be, amikor a kozákok fölényét mutató csatában a krími tatár csapatok - jó pénzért - átálltak a lengyelek oldalára és hátba támadták Hmelnyickij seregét. A vereség után Hmelnyickij kénytelen volt egyezményt kötni a lengyelekkel, amelynek értelmében három, ukránok által lakott vajdaság Kijev székhellyel autonómiát kapott, amelynek élére Hmelnyickij került. E területen lengyel hadsereg nem tartózkodhatott, a közigazgatást a helyi nemesség és a

452