Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)
viszont Litvánia unióra lépett a katolikus lengyel királysággal, a pravoszláv litván nemességnek kellett egy államot alkotni a katolikus lengyel nemességgel. A litván főnemesség zöme felvette a katolikus vallást, beépült az új államtestbe, míg a litván területeken a pravoszlávia — legyen az litván vagy orosz — jelentette a központi hatalommal és az unióval való szembenállást. A külpolitikai érdekből megszületett lengyel-litván államban a vezető erőt a katolikus lengyel főnemesség és a hitükre áttért litván fejedelmek és híveik képezték, míg az unió elleni szembenállást a keleti rítusi litván nemesség jelentette. A lengyel-litván unió Litvánia belügyeiben és a Kelet felé irányuló politikában teljes önállóságot biztosított a litván nagyfejedelemnek és fejedelmeknek, de ettől függetlenül a pravoszláv litván nemesség joggal tartott a katolikus lengyel nemesség terjeszkedési és a litván belügyekbe történő beavatkozási törekvéseitől. A lengyel—litván unió történetének első száz esztendejében gyakran találkozunk az ismételten fellángoló litván függetlenségi törekvésekkel, a lengyel királyságtól való elszakadás eszméjével. Az ellentétek vallási köntösben is jelentkeztek, a másságot, a központi hatalommal való szembenállást a pravoszláv hit képezte. E bonyolult viszony igen kedvező feltételeket biztosított a litvánok által alávetett orosz fejedelemségek népeinek. Annak ellenére, hogy a pravoszláv nemességük nem tölthetett be állami tisztségeket, csak korlátozott mértékben lehetett jelen a hadseregben, mégis elősegítette ezen területek lakosságának önálló néppé és nyelvvé való fejlődésük folyamatát. A 14/15. században a Volhiniában, Halicsban és a környező volt orosz fejedelemségekben beszélt ó-orosz nyelvjárások egységesednek, fokozatosan elkülönültek egymástól és a keleti orosz ó-orosz dialektusoktól, kialakult a belorusz és az ukrán nyelv, főleg azután, miután a lengyel-litván állam a 15. században teljesen felszámolta az alávetett orosz fejedelemségeket igazgatási és formai vonatkozásokban is. Amikor e területek ismét egy egységes orosz államba kerültek vissza, már három önálló népet és nyelvet képeztek, az oroszt, a beloruszt és az ukránt. AZ UKRÁN NYELV ÉS NÉP A szláv nyelvtudomány az ukrán nyelv használatát a lengyel, a belorusz, az orosz, a szlovák, a magyar és a román nyelvek által határolt területekre helyezi, délkeleten pedig az Azovi-tengerig terjed. Etimológiai, grammatikai és hangtani eltérései jelentősek más keleti szláv nyelvekhez képest, a déli vagy ukrajnai, az északi és az ún. vörösorosz (galíciai, bukovinai és kárpátaljai) nyelvjárásokra tagolódik. Ez utóbbi nyelvjárást nálunk ruténnek vagy ruszinnak is nevezik. Az ukrán népnév eredetét maguk az ukránok a mezőséghez kötik. Az ukrán nép történetében igen nagy jelentőséggel rendelkezik az 1569. évi lublini lengyel-litván unió, amelynek következtében a lengyel nemesség tért nyerhetett a ritkábban lakott és kiváló minőségű termőfölddel rendelkező Litvániában és ehhez tartozó ukránok által lakott Ukrajnában. Egyszerre megindult a lengyelek térhódítása, kiszorítják vagy beolvasztják a helyi birtokosokat, meghonosítják a fejlettebb majorsági gazdálkodási formát, amely 447
