Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)
Béla magyar király udvarában félelmet keltett, attól tartottak, hogy a hali- csiak a tatárokkal együtt megtámadják Magyarországot. Ezért IV. Béla előbb a magyar földre menekült Rasztiszlav csenyigovi fejedelmet akarta Halics élére állítani, de négyévi (1245—1249) küzdelem után elismerte Daniel uralmát, aki ekkor éppen Béla királytól várt segítséget a trónját fenyegető tatárok ellen. Még arra is hajlandó volt, hogy felvegye a katolikus hitet, 1255-ben Halics királyává koronáztatta magát, de az elmaradt jelentős nyugati támogatás miatt ismét visszatért a pravoszláv hitre. A következő évtizedekben Halics állandó „hintapolitikát” volt kénytelen folytatni a tatárok és a Halics- Volhiniával szomszédos nyugati államok között. A 14. században a Halics-Volhiniát bekebelezni kívánó lengyelek és magyarok mellett megjelentek a litvánok is, akik a belviszályoktól meggyengült és a tatár uralomtól meggyötört orosz fejedelemségek sorát elfoglalták. Előbb a Nyeman menti, majd a lengyel-magyar érdekkörbe tartozó balics-volhiniai fejedelemségből hasítottak ki jelentős területeket, uralmuk alá vonták a vi- tyebszki, a minszki és a szmolenszki fejedelemségeket is. 1340-ben, az utolsó halicsi fejedelem halála után végleg elfoglalták Volhiniát és Halicsot. A 14. század derekán a litván csapatok bevették Kijevet, két alkalommal - sikertelenül - ostromolták Moszkvát is. A litvánok keleti terjeszkedésének azonban nem az oroszok vagy a tatárok szabtak határt, hanem a Balti-tenger mentén megtelepedett és megerősödött Német Lovagrend, amely északról fenyegette Litvániát, sőt erőteljes déli terjeszkedése következtében az ősi litván területeket fenyegette, miközben Litvánia jelentős keleti területeket tartott fennhatósága alatt. Litvániának minden körülmények között erős szövetségesre volt szüksége, így 1384-ben unióra léptek a lengyel királysággal, azzal a lengyel állammal, amellyel addig komoly ellentétei voltak Volhinia és Halics hovatartozásának kérdésében. A lengyel trónra lépő Jagelló litván nagyfejedelem hatalmas területek uralkodója lett, amelynek keleti vidékein jelentős lélekszámú pravoszláv népek éltek. AZ UKRÁN NÉP KIALAKULÁSA A kijevi fejedelemség kialakulása és fennállása időszakában a keleti szláv törzsek politikailag és nyelvileg egyesültek. Kiformálódott az orosz — az ó-orosz - nép, amely a feudális széttagoltság, a különböző kis fejedelemségek korszakában újból etnikailag és nyelvileg kezdett szétforgácsolódni. Ez elsősorban a nyugati és a délnyugati területekre lett jellemző, azokra a fejedelemségekre, amelyek tartósan lengyel-magyar és litván uralom alá kerültek. Az bizonyos, hogy ezek a fejedelemségek jobb feltételek közé kerültek, mint a keletebbre eső orosz fejedelemségek, hiszen nem szenvedtek annyira a tatár megszállástól, gazdasági életük gyorsan felvirágzott, kapcsolatot teremthettek a nyugateurópai kereskedelemmel és gazdasági élettel. Igaz, a volhiniai és a halicsi pravoszláv nemességre jellemző az utóbbi, de a kedvezőbb gazdasági helyzetük ellenére erősen érezték a katolikus lengyel és a magyar nemességgel szembeni különbségeket. A litvánok esetében másként alakult e viszony: ők az alávetett ó-orosz fejedelemségeken keresztül ismerték meg a kereszténységet, közvetítésükkel vették fel a kereszténység keleti rítusát. Amikor 446
