Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)
zását fiaira bízta. Ennek oka abban keresendő, bogy még éltek a keleti szláv törzsek önállóságának emlékei, a háttérbe szorult helyi előkelőségek szívesen lerázták volna a távoli központi hatalom igáját, így a fejedelem fiainak és közvetlen rokonainak feladata elsősorban ezen erők megtörése és a központi akarat érvényesítése lett. Az ország ilyen jellegű felosztása viszont a mindenkori fejedelem halála után kirobbanó testvérháború elindítója lett, hiszen a nem jelentéktelen területeken uralkodó fejedelemfiak saját későbbi hatalmuk érdekében a helyi erők kegyeit igyekeztek megnyerni, ezzel erősítették a széthúzó, az ország egységét felbomlasztó irányzatokat. Ezt bizonyítja a Vladimír halála után kirobbant véres testvérháború, amikor a torzsalkodó fivérek sorra ölették meg egymást, míg végül az Árpád-házi uralkodóinkkal is rokonságban állt Jaroszláv (1019—1054) fejedelem került ki győztesként. A bölcsként emlegetett Jaroszlávnak sikerült még egyszer egyesíteni a kijevi fejedelemséget. Uralma valóban fénykort jelentett, beavatkozott a lengyel királyság ügyeibe, hatalmát a Balti-tengerig kiterjesztette, sikerrel harcolt a besenyők ellen is. Udvarában virágzott a kultúra, a művészet, ekkor épült ki véglegesen az orosz - a keleti kereszténységet követő - egyház szervezete, alapították a híres kijevi barlangkolostort, a korabeli orosz kultúra központját. Fiai ismét megosztották egymás között az országot, noha igyekeztek fenntartani az állam régi egységét, az egyetértés rövidesen megbomlott. A központi hatalom ezekben az évtizedekben ténylegesen megszűnt, az egyes részfejedelmek teljesen függetlenül uralkodtak. Ä valaha egységes állam több, egymással ellenségeskedő országocskára esett szét. Végül 1097-ben véglegesen kimondták, hogy azután minden fejedelemségben a hatalom az akkori uralkodó család tulajdona, az örökli tovább. Ugyan még egyszer Vladimír Monomach (1113- 1126) kísérletet tett az ország egyesítésére, de ő is mélységesen tiszteletben tartotta az előbbi megegyezést. A kijevi fejedelemség végleges szétesése, az új fejedelemségek kialakulása és megerősödése következtében Kijev és a kijevi fejedelemség a sok orosz fejedelemség egyike lett. Időnként az egyes részfejedelemségek egyike-másika igyekezett - a hagyományaikra támaszkodva — egyesíteni a régi „kijevi” fejedelemséget, de tényleges ereje erre már egyiknek sem volt, a centrifugális erők hatalmasabbnak bizonyultak az egység vágyánál. Az egyes fejedelemségek egyenként is gyengének bizonyultak, egymással vívott küzdelmeikbe beavatkoztak a lengyelek, a magyarok, a kunok. Kijev tekintélyének végleges letűnését az eredményezte, hogy Jurij Dolgorukij rosztov-szuzdali nagyfejedelem székhelyét innen Szuzdalba helyezte át. A 13. század legelején az egyes fejedelemségek végleg függetlenné váltak, megszűnt közöttük minden összekötő kapocs, így az elkövetkezendő két-három évszázadban az orosz történelmet csak az egyes fejedelemségenként lehet tárgyalni, amelyek közül számunkra, magyaroknak főleg a Kárpátokon túl kiformálódott halicsi-volhiniai fejedelemség lett fontos és lényeges. A 13. század első évtizedeiben az orosz részfejedelemségekre a Kelet felől támadó mongolok jelentették a legnagyobb veszélyt. A hatalmas nomád birodalom támadásai azután erősödtek fel, miután 1206-ban Temudzsin kánt (Dzsingiz kánt) választották meg nagykánná. A mongolok uralma alatt nemcsak Kína jelentős területeire és Közép-Ázsia részeire terjedt ki, hanem 1223- ban a Kalka folyó mellett tönkreverték az ekkor a kunokkal is egyesített orosz 443
