Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 5. szám - Kapronczay Károly: Ukrajna - Egy nagyhatalom születése (tanulmány)

novgorodiak között a krivicsek és ezektől délre, a Dnyeper felső folyása mentén a radimicsek. Sok-sok nagy törzs, közöttük kisebbek, akik nevét nemhogy felsorolni nehéz, de az évszázadok során a nagyobbakban felolvadtak. Hogy lettek ezekből oroszok, hiszen ilyen nevű törzs nem létezett? Erre választ a szláv államok kialakulása ad.

A szláv törzsek egymással szövetkezve hosszabb-rövidebb életű törzsi fejedelemségeket alkottak, amelyek mindig egy újabb és erősebb szövetség áldozata lett. Tartósabb szövetséget mindig csak a külső veszély, például a kazárok, a magyarok, később a 9. században a Nyugat-Európát is rettegésben tartó, Keletre is elkalandozó normannok, akiket itt varjágoknak (varégeknek) neveztek. Az Ilmen-tó környékén telepeket vert normannok „nemzeti előítélet” nélkül álltak a különböző szláv törzsi fejedelemségek szolgálatába, ha nem együtt a szlávok, akkor a szlávokkal egymás ellen is harcoltak. Valami ilyesmi történt a szláv őskrónikában szereplő normann (varég) Rurikkal is, aki az Ilmen-tó környéki novgorodi szláv fejedelem szolgálatába állt, majd azt letaszította trónjáról és maga ült bele. Ez jelenti azt, hogy a szláv fejedelemségek megszületése normann eredetű, csupán azt, hogy Rurik és utódai más szerkezetű katonai hatalmat hoztak létre, amelynek eredményeként a novgorodiak fennhatósága hamarosan a Dnyeper partjáig terjedt ki, elfoglalták a mai Kijev környékét, portyázásaikkal Konstantinápolyt fenyegették. Természetesen uralmuk alá vonták az útjukba került szláv törzseket, hatalmas területeket egyesítettek egy uralkodó fennhatósága alá.

Rurik alattvalóit ruszoknak nevezték, állama a Rusz néven vált ismertté. Ebből származik az orosz nép elnevezés. A központi fejedelmi hatalom igyekezett az alávetett törzsek különállását és törzsi különbségeit megtörni, elmosni, egységes néppé kovácsolni a rokon törzseket. Ez hosszú folyamat lett, így még a 12. században is élnek az egykori törzsek nevei, bár ez már nem játszott szerepet a kora feudális kisebb-nagyobb orosz fejedelemségek megszületésében.

Rurik utódai közül Oleg (879-912) hatalmának székhelyét Novgorodból Kijevbe helyezte át, amely miatt államát kijevi fejedelemségnek nevezték kortársai és a görög-latin történetírások. Oleg utóda Igor (912-945) déli és keleti irányban terjeszkedett, de a trónon következő özvegye, Olga (945-964) 957- ben Bizáncban felvette a kereszténységet, bár a Rómát követő I. Ottó németrómai császártól is kért hittérítőket és püspököket. Ellenben csak a fejedelemnő és környezete vette fel a kereszténységet, az alattvalók tömeges meg- keresztelésére csak Vladimír (980-1015) alatt került sor. Azonban neki is csak a Kijev környéki oroszokat sikerült keresztvíz alá kényszeríteni, hiszen a hatalmas vidékeket felölelő kijevi orosz állam már a központi hatalomtól elváló helyi „központokra” tagolódott, amelyekben a helyi erők gyakran a maguk módján értelmezték a fejedelmi akaratot vagy egyszerűen kibújtak alóla. A drevjánok, a vjaticsok rendszeres felkeléseinek ugyan még törzsi látszatuk volt, de már a központi hatalomtól elválni akarók vágyait és a kereszténység és a régi pogány vallás összetűzéseit is visszatükrözték. Vladimír bizánci feleségével bevonult az európai keresztény uralkodók közé, állama komoly tényezőt jelentett a kelet-európai nagyhatalmi politikában.

Vladimír uralma a kora feudális orosz állam virágkora, bár a felbomlás jeleit is magában hordozta: a kiterjedt birodalom távoli részeinek kormány442