Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (próza)

csukom le a szemem és arra a sötét színű, hosszú kertre gondolok, amin ha sikerül végigbukfencezni, rögtön az álom következik, Szalámi Joe egyetlen vigyora keresztülhúzza a számításomat. Emlékszel a méhekre? - kérdezi. A volt feleséged méheire? Mi van velük? Megfagytak. A feleségeddel mi lett? Ó nem fagyott meg, egy biztosítási ügynökkel állt össze, becsapják a fél világot, fölveszik a pénzt és nem kötik meg a biztosítást. Úgy látszik, sem a gödölyéknek, sem a méheknek nem egyforma a jellemük. Egyik méh hamarabb használja a fullánkját, a másik később. Az én volt gödölyém tudod mit mondott? Azt, hogy tönkretesz. Bosszúálló és tönkretesz. Amikor először lefeküdtem vele, fehér szegfűket szórtam az ágyára. Azért szegfűket, mert fehér rózsára nem futotta. Az is lehet, akkor nem voltak fehér rózsák. Színvak voltál? Nem, csak előszörre nem sikerült. Másnap már pirossá váltak a virágok. S most tönkre akar tenni. Lerombolja a szobromat, amit állítólag ő épített. Mert már nem gödölye. Nem, már régen nem az. Valamikor pedig ezt a levelet írta nekem, elolvashatod: Édes kicsi cirmos cica, mocsó szemétláda! (Mi az a mo- csó? Alighanem mocskos.) Ha igaz, hogy annyira szeretsz, akkor viszont nem igaz, hogy ennyi ideig kibírod nélkülem. Nem hívtál és nem hívsz, látom, semmi gondot nem okoz teljesen kikapcsolni engem. A betegségednek sem kellek, lelkileg, mint támasz, egyáltalán nem hiányzóm. De viszont idefigyelj, te szemét. Én ennek ellenére szeretlek, úgy hogy ne gondold, hogy ilyen egoista viselkedéssel ki tudsz űzni az életedből. Nagy tévedés. A túlvilágon sem szabadulsz tőlem, mert a szerelem nem ismer ilyen hülye testi határokat és behatol mindenhová, bármilyen világba is menekülsz. Csókol... Szóval ezt ugyanaz a gödölye írta, aki most a tönkretevéseddel fenyeget? Hát nem egészen. Ezt a Sárika nevűgödölye írta, akivel néha korcsolyázni jártam, a korcsolyapályát hátán tartó tér nevét is tudom, de ez úgyse mondana neked semmit.

Sárikának édes kis muffja volt, abba dugta a kezét, ha fázott. Akkor hogy tudott belédkarolni? Nem karolt belém. Ő olyan gödölye volt, akinek valószínűleg fullánkjai sem voltak. Már gödölye korában kismamára hasonlított, olyasvalakire, mint a Palingénia nevű méh, aki anya már, és egyúttal pólyában fekvő baba. Ilyen is van? Van. Egy c-vel kezdődő francia író írt róla, a könyv címére is emlékszem, érdekes címe volt: A szerelem fizikája. Én mindössze három könyvet olvastam, egyet még gyerekkoromban, ilyesmire később nemigen ér rá az ember. A szalámiárulás elég sok időmet elveszi, ha meg éjfélig étlen-szomjan gitározom, mert jelenleg rém fukar vendéglősnél zenélek, akkor ha holtfáradtan hazajutsz, leülsz a konyhába és halálra zabálod magad. Ilyenkor már ugye nem fog a fejem. Ha meg fog, akkor angol nyelvű könyvet olvasok, már egy fél éve, sohase jutok a végére, pedig többé-kevésbé értem is. Nem kell annyit olvasni. A szerelem fizikája sem üdítő könyv. Az áll benne, az emberek és az állatok, de még a növények szerelme is többé-kevésbé hasonló. Egy célt szolgál, a létfenntartást, osztódsz, bimbózol, szeretkezel, ez is, az is, annak az eszköze. A gödölyék is erre gondolnak? Nem, a gödölyék nem, bár ebben sem vagyok olyan biztos, elvégre egyik-másik gödölye féijhez akar menni, igaz, anélkül, hogy tudná, mire való ez a készülődés. Vagy megjátsza magát.

Az egyik gödölyéhez, Mariannhoz verset írtam, így kezdődött. Fehér szobád lesz, hófehér ágyad, félénk szerelemmel fogsz várni rám. Ez már a bimbózásra, a virágfeslésre utal. Neked sohase voltak ilyen elképzeléseid? Nem, én kis cigánylánnyal kezdtem, koszos volt, meg kellett volna fürdetni, nem

36