Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapiller Ferenc: "Küszöbön - két világ között" - (Babó Antal, Kőszeg-Hegyalján élő faműves beszél)
Beszéltem az elveszett nemzedékről s arról, hogy magamat is odasorolom, de ez az elveszettség nem föltétlenül szerencsétlenséget jelent. Nem is úgy fogom föl: a nehéz idők nemcsak elveszejtik az embert, hanem újat is faragnak belőle. Lehet, hogy éppen ez segített rajtunk. Említettem a családi átkot, a széthúzást. Nekem majdnem az egész erőmet elvette az a küzdelem, hogy levakarjam magamról az átkot, az évszázados családi örökséget az apám vonalából. Abban éltem, hogy én majd nagyon jó családi életet élek, nagyon odafigyelek a gyerekeimre. Nem otthon tanultam; meg kellett fordítanom ezt az átkot - jóra. Két világ között a küszöbön állok, s ott próbálok valamit csinálni. Nem lesz belőlem soha nagy művész, vagy belsőépítész, de megfordítottam a dolgokat, s majd a gyermekeim, az utódaim másképp csinálják. Vállalnom kellett; - úgy látszik, nem lehetett kikerülni, elcsalni. Ez az én dolgom. Összehoztam egy jól használható műhelyt, s legalább gondolatokat fölvázolok a munkáimmal. Az igényesség, a szépség, a gondolkodásmód olyan formáját próbálom megfogalmazni és belevinni famunkáimba, ami másra is átvihető. Böcsületesen megcsinált munkák. Ezt látom Áronnál, hogy keményen, nálam sokkal szigorúbban végigcsinál mindent. Olyan nap nincs, hogy ellustálkodná; hogy ne pucolná meg a lovat, s mert éppen most nincs kedvem, nem megy el szalmáért. Ha tűzeső esik, akkor is végigviszi azt, amit kell. Véletlenül sem lehetne kilökni a kerékvágásból, mert ő akkor is gazdálkodó lesz, s teremt egy lovas kultúrát itt a hegyoldalon. Meg is teszi, mert ami értelmeset kíván, az égiek valahogy megadják. Ott van Márti lányom, a Babus, aki kitűnően érettségizett, mert ráállt arra, hogy ő böcsületesen tanul. Erősebbek a gyerekeim, mint én! Megtanult szőni, s most már rendesen beszél angolul. Egyetemre készül, tervei vannak neki is. Közben azért csinálom a napi munkáimat is, hogy megéljünk. Nem ijedek meg, mindig van munkám, s amit úgy hisznek rólam, hogy az a munkám, abból megélünk. De én legalább annyi időt szeretnék tölteni a kertben túrással, fúrással, tájformálással - tájszobrászattal -, vagy hogy’ nevezzem. Szeretem a nagy dolgokhoz való hozzányúlást is, s ez nem mond ellent annak, amit a mikrovilágról tartok. Földműves őseimtől örökölhettem: ők mindig egy határtalan mezőben gondolkodtak, amikor dolgoztak. Én is egy nagy templomot szeretnék berendezni, s nem nagyravágyásból. Szeretem a nagy, a kemény, a fizikai erőmet igénybe vevő munkákat. Gyerekkoromban, ifjúkoromban is mindig a fizikai munkába vesztem bele, de nem baj. Ebből adódik talán, hogy az ember ilyen széteső lett abban az értelemben, hogy nem tudok igazán fölmutatni műveket. Persze rengeteg mindent csináltam, sorolhatnám, hogy mennyi munka van benne, de ezek között sok rossz is van. Olyan, ami nem sikerült vagy megalkuvással született. Nekem így kell megélnem: nem leszek sikeres, de mondom, ott állok a küszöbön, s talán ez az egyetlen, amit tudok, hogy organizálom a dolgokat. Újra egy organikus életet teremtek pár embernek, s a gyerekeim viszik tovább. Olyan nincs, hogy Áron valahonnan elkésne. Babus is pontos. Ha Áron elmegy valahová, mert előző nap megbeszélték, s nincs ott az illető, tudod mit kap tőle!? Soha többé nem késik el. Neveli az embereket okosan, rendesen: ha megbeszélik 423
