Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 1. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (próza)
történnek vele. Egy meglett, többgyermekes építész, aki a panzió tulajdonosnőjének meghitt barátja, jár hozzá látogatóba, s hétvégeken magával viszi. Szerafin ilyenkor boldog, s amikor visszaérkezik közénk, rejtélyesen mosolyog. Néha megsimogat, homlokon csókol. Egyszer szenvedélyesen szájon is. Nyilván összetévesztett az építésszel. A két lány gyűlöli Szerafint és megengedik, hogy én is homlokon csókoljam őket, hátha ez enyhíti szerelmi bánatomat. Jó lenne mindennek közelebbről utána gondolni, de valaki mindig belebeszél a történetbe. Gábornak nevezi magát, én már régen Szalámi Joe-nak kereszteltem el. Ó az az ismeretlen, felületes másik, aki időnként erőszakosan belém költözik. A mások eszmélete talán nem így működik. Egyik énükkel élnek, másikkal gondolkoznak, vagy nincs is másik énjük, hanem az az egy összefüggően van kívül-belül önmagával szemben is, és nincs kilépés, kívülről belülre látás, egymásra kopírozott dialógusok. Milyen jó lenne így élni, több lenne a cselekvés, kevesebb a szorongás. Visszafelé is folyamatosan történnének a már megtörténtek. Szalámi Joe közbefecsegése nélkül. Hasztalan magyarázná, hogy a nőknek nem kell akkora fontosságot tulajdonítani, legkevésbé a gödölyéknek, hiszen azokkal beszélgetni sem lehet, gügyögnek, sóhajtoznak, és isten tudja, mi a fenére gondolnak közben. Miért, talán neked nincs szükséged nőkre? (Nem is tudom, miért tegezem, ilyen frátereket inkább magázni kellene, dehát ő is tegez, nem akarok kikezdeni vele.) Dehogyis nincs, de nem gödölyékre. Érett asszonyokra van szükségem, akivel, ha az ember egymás mellett ül és hallgat, akkor annak a hallgatásnak van értelme, sereg közösen átélt életdarabkát lehet közbeiktatni. Egy érett asszony például arra is gondol, foglalkoznod kell valamivel, nemcsak állandóan Sóvárogni, mint ahogy neki is valamivel foglalkoznia kell, amiből megél. Ó nem rejtélyeskedik, egyenesen kerek-perec megkérdezi, hogy mit csinálsz. S mit mondtál neki? A gitározásról nem kellett beszámoljak, hiszen ott ismerkedtünk meg a kocsmában. Ezt egy gödölyének sem kellett volna elmondani, hasonló körülmények között. De azt, hogy szalámival is kereskedem, gödölyéknek nem kötöttem volna az orrára. Egy érett asszonynak nagyon is, mert ebből az én rátermettségem, talpraesettségem domborodik elő. Tulajdonképpen hogy szántad rá magad a szalámikereskedésre? Hosszú história. Amikor Amerikába kerültem, első parancs volt, elhelyezkedni. Nem volt egyszerű. Kitanult lakatosinasként oda jelentkeztem, ahol hegesztőket kerestek. Ott derült ki, hogy nem tudok hegeszteni. De egy koma, belevaló srác, aki értett a hegesztéshez, utánahegesztette, amit én eltoltam. Persze az nem mehetett biszgromoboj. Megtanultál hegeszteni? Azt nem. Ellenben egyszer meghívott a kéglijébe és kitűnő paprikásszalámival kínált. Hát ezt meg hol szerezted? Kiderült, chicagói cég gyártja. Én is vehetnék belőle? Amennyi beléd fér. Erre más is harapna. Úgy is volt. Elkezdtük árusítani. Felhagytunk a hegesztéssel, kibéreltünk egy kis bolthelyiséget. Eleinte ment az üzlet, mégis belebuktunk. A koma kiszállt a közösből, én meg a gitározás mellett folytattam tovább. Hozott is a konyhára. Kölcsönre házat vásároltam. Azt azután kifosztották a kubai menekültek. Ugyan nem volt benne semmi, de azt is elvitték. Maradt a paprikásszalámi. Hétvégeken hordom ide-oda. Miamiban más nem árulja, én most is Chicagóból hozatom. Szalámi Joe-nak ez az egyik visszatérő szövege. Van másik is és mindig akkor pergeti őket, amikor én a gödölyékkel szeretnék tisztába jönni. Almaimba is beleszól, holott nem odavaló fél szó, és kibicsaklik az odafigyelés. Hiába 35
