Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)
1993 / 5. szám - Kapiller Ferenc: "Küszöbön - két világ között" - (Babó Antal, Kőszeg-Hegyalján élő faműves beszél)
várták a tiszta vizeinket, amiket mi szerettünk. Egyszerű dolgokat szerettünk, de azok sem maradtak meg. Nagy vendégség volt nálunk, Márti kollégái - matematikusok. Nullán volt a türelmünk, nem mehet így tovább, s én kifakadtam, a rosseb egye meg! Elég ebből. Kifakadtam a társaság előtt, bogy ezt a világot prezentáljátok nekünk. Az egyik csendes fiatalember - nagyanyja kőszegi - másnap egy halom fényképet küldött át Mártinak erről a házról, a forrásról, a telekről. Atküldte azzal, hogy - talán félig viccesen - itt van, menjetek! - Itt fogunk lakni - mondom én, talán szintén félig viccesen. Ez volt hétfőn, szerdán már utaztunk, megnéztük, elmentünk a tulajdonoshoz, mert eldöntöttük, hogy megvesszük. Anyám örült, de apámmal sok baj volt. Anyám infarktust is kapott a sok vitától, bekerült a János-kórházba. Egy év múlva jöttünk csak: eladtuk a budai telket, házat, s anyánkat meg kellett gyógyítani. Naponta látogattuk a kórházban, s mondtuk: neked oda el kell jutnod! Mondtuk, mondtuk és meggyógyult. Újra vidám lett. Végül apám is belement, mert megijedt az infarktustól, de nem bocsátotta meg soha nekünk, hogy ott kellett hagynia kedves Szabadság-hegyét, Páger Antalt, Simándit, Kerényit, a szobrászt s másokat. 0 nagyon jól érezte magát ebben a művészvilágban. Eljárt előadásokra, kiállításokra is. Itt vannak a levelek ezektől az emberektől. A legszebb kerteket ő csinálta. Egy hét alatt megegyeztünk, nyélbe ütöttük az üzletet, mert akkora volt az undor - persze a sírás is, mert nem akármit hagytunk ott! Az ember emlékei, a rokonai, a mandulás hegyoldal egy csoda volt ám! S úgy tönkretették! Itt újra éreztem azt a régi illatot, az akácot. Azzal tüzelnek. Most is élvezem mikor kimegyek, és lecsapja a füstöt a szél. A gyerekkor bújik elő. Otthonosan mozgok, mindent ismerek régről, állatokat, növényeket. Jó itt élni, a falu fölött, az erdőben. Ha zuhog az eső vagy köd van, nem ver a földhöz. A gyerekeink sötét este jártak föl a hegyre, haza, és nem féltek, sőt! Áron is azt mondta, hogy az a legjobb az iskolából, amikor jön haza az erdőn át. Ez mosta ki belőle az egész napi iskolát, amit úgy nem szeretett. A gyerekek is prímán beleszoktak ebbe az életbe. Ok is visszataláltak a tanyára. Babus - Márti lányom - kezdte a lovaglást. Lovasiskolába jártam vele évekig. Áront sokáig nem érdekelte, s aztán egyszer ő is eljött. Azt mondta az egyik lovászlegény, hogy minek neki tanulni lovagolni. Majd fog tudni! S tényleg, Áronban benne volt, s visszajött az őseivel, akik lótenyésztők voltak, a még régebbi időkben pedig marhákat hajtottak Bécsbe. Budapest után mégiscsak ide gyökereztek ők is. Megszokták az állatokat, a nagy viharokat, az erdőt, a gyaloglást, mindent. S nem maradtak le semmiről! Most a lányom tizennyolc-tizenkilenc évesen egyedül megállta a helyét Londonban. Dolgozik, nyelvet tanul, s egyetemre készül. És egy erdőből indult el! Ez az épület, amiben most lakunk, nyaralónak készült a múlt század hatvanas 412
