Életünk, 1993 (31. évfolyam, 1-12. szám)

1993 / 1. szám - Monoszlóy Dezső: A gödölye dicsérete (próza)

kiderüljön a gödölyesége? S ha igen, mennyire? Elég a homlokát megsimogatni, barackot nyomni a fejére, szájoncsókolni, letepemi, miközben a gödölye tétlen marad, vagy neki is fel kell ajánlkoznia önkéntes áldozatul? Bonyolult ilyen egyéni norma felépítése, kielemzése. Az utána gondolt összekuszálja az előbb történteket, s a töprengésbe a leküzdendő álom szétfoszló motívumai zavaros örvényeket kavarnak. Mintha az amúgy sem kiderített fajtájú és tulajdonságjegyű bokrok-fák menet közben nemcsak futnának, hatalmas, tüzes sárkánynyelveket öltögető békákká változnának, hanem pislákoló mécsesek is egy lebombázott templom szétdúlt oltárán. A mécseseket ismerősöknek tűnő kedves, idősebb asszonyok helyezték oda. Bizonyosan valami összefüggésre utalva, talán a gödölyék halandóságára, vagy általánosabb gyászra, tömeg- pusztításra, járványra, egyebekre figyelmeztetőn. Akár így, akár úgy, az első gödölyére kell összpontosítani. Ez nem olyan egyszerű. Szőke volt, barna, vörös, fekete. És a szeme? Alighanem nagy, csodálkozó szemmel figyelt a világba, mókusszemekkel pislogott, talán éppen saját kibomló copfját tanulmányozta, nem is volt copfja, hanem széltől borzolt, szerteszálló, göndör haja. Ezt az ide-oda ugráló körvonalat meg kell állítani.

Copftalanul pufók arc fintorodik elő, rózsaszínűén, mint a kismalacok hasatája. Herceg Péter húga, rövid, kockás szoknyában, aztán pöttyös dísz- magyarfélében. Palotást táncolnak. Hogyan is kellett palotást táncolni? Akkoriban tudta, az intézet hórihorgas tánctanára gondosan ügyelt arra, hogy a kiválasztott párok a vizsgabemutatón, ami majdnem egybeesett a félévi bizonyítványosztással, szégyent ne hozzanak parókával takart kopasz fejére. Piroska is tudta, pedig ő nem gyakorolhatta annyit, mindössze kétszer volt közös próbájuk, addig hónapokig lányok nélkül lépegettek a csattogtatóval alátámasztott jelszavakra. Egyszóval Piroska! Nem, mégsem ő. Bár valami lovagi érzés aurája kétségtelenül lebeg a történet felett. Ahhoz azonban, hogy gödölyévé változtassa, nem elegendően. Még akkor sem, ha az intézeti diáktársak csúfolkodva mutatnak rájuk, mármint Piroska bátyjára, Péterre, meg rá: ott bandukolnak a sógorok. Mikor lesz az esküvőtök, hékás? Nagyon elhamarkodott gyanúsítás ez. Jogosultságához a táncvizsga után legalább mégegyszer összetalálkozhattak volna, de soha többé nem találkoztak. A szülői látogatásokra Piroska nélkül jöttek Péter szülei. Netán tízéves lovagi lényemtől féltették, nehogy idő előtt Szép Ilonka módjára reménytelenül belémszeressen, aki közönséges vadásszal tévesztette össze Mátyás királyt? Nem, ez nehezen feltételezhető. Négy-öt évet előre kell szaladni az időben. Onnan integet a piros copf, de egy fekete, loknis frizura is. Ketten vannak. Ez különös, bár annyi lehetséges lány közül, mindössze kettő, jelentős fókuszszűkítés. Hát még, ha gomolygó nyári gyermekpanzió konglomerátumából két hús- és vér- alak, Sárika és Mariann ilyen pontosan kiszűrhető. Körülbelül egyidősek. Sárika talán pár hónappal öregebb. Mindketten szerelmesek belém. Én is beléjük? Szó sincs róla. Vagy mégis? Valami szomorúság leng közöttünk. Miféle szomorúság? A két lány engem sajnál. Panaszkodom nekik, szerelmi bánatomat panaszolom. Ók megértőén hallgatnak. Szerelmes vagyok Szerafinba, a tizennyolc éves nagylányba, aki öreg ördög érti, hogyan került ide, a magam- korú és nálamnál kisebb gyerekek közé. Állítólagos nagybácsija hozta ide, a tényt titok lengi körül. Valaki azt mesélte, amikor az az idős, szakállas úr idehozta, sokáig csókolóztak a villához közeli mólón. Most is furcsa dolgok

34